A Rendészeti Államtitkárság április 4-én, a Facebookon tette közzé a 2024-es statisztikát arról, hogy mely magyar településeken nem történt egyetlen bűncselekmény sem. Természetesen nincs min meglepődni, Jász-Nagykun-Szolnok megyei települést nem találunk a listán.
Az adatok alapján az országban összesen 186 olyan település van, amelyet a „béke szigetének” lehet nevezni, hiszen ezekben a falvakban és városokban az elmúlt évben semmilyen bűneset nem történt.
Ez azt jelenti, hogy Magyarország településeinek 5,9%-a teljesen bűnmentes volt 2024-ben. A listát vármegyei bontásban is közzétették, amelyből kiderült, hogy Baranya vezeti a rangsort 42 érintett településsel, Zala megye a második 33-mal, míg a harmadik helyet Borsod-Abaúj-Zemplén foglalja el 27 bűnmentes településsel.

Betörések, drog, lopás, rablás: a Szol24-en külön rovatban szoktunk beszámolni az aktuális bűncselekményekről és sikeres rendőrségi akciókról, ezért valóban nincs meglepő abban, hogy “kék pont” nélkül maradt megyénk.
Tendenciának látszik néhány kivétellel, hogy a nyugati országrész kisebb települései azok, amelyek elsősorban hatósági intézkedés nélkül megúszták a tavalyi évet.
A települések listája itt érhető el:
Képek: Rendészeti Államtitkárság, Shutterstock / PuzzlePix
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!