Problémák a szolnoki társasházakban

Megosztás

Ahol nem zárható a főbejárat lent, ott rendszeresen bejárnak teljesen idegenek és nyilvános vécének, illetve kocsmának tekintik a háztömb bizonyos helyiségeit. Ez pedig természetesen a biztonságérzetet is nagymértékben csökkenti, ha ilyen simán bejutnak olyan emberek, akiknek ott semmi keresnivalójuk.

Egy neve elhallgatását kérő lakó osztotta meg tapasztalatait a közösségi médiában. Szeretné megtudni, meddig kell még életveszélyben élniük. A helyszín a Sarló u. 10 A. 2024. augusztus óta ismét nem zárható a bejárati ajtó lent, ennek pedig meg is van az eredménye. Ezt az ott lakók többször jelezték a Szollak Kft. felé. Azóta sem történt semmi. A lépcsőházat, kocsmának, nyilvános WC-nek nézik.

Az olvasó szerint a bérleti díj majd a duplájára emelkedett, de ezért cserébe nem kapnak semmit. Feltételezhetően hajléktalanok járnak be minden este a lépcsőházba. Hiába hívták ki a rendőrséget, jelezték a Szollak Kft. felé, változás nincs. Ha csak melegednének, nem lenne gond, de a lépcsőházban illetve a villanyóra térben, dohányoznak, italoznak, kis- és sokszor nagydolgukat is végzik. Úgymond sz*ros zsebkendőt is kerülgetnek a lakók.

A normálisan ott élőknek meddig kell ezt még tűrni? Minden attól függ, mikor lesz újra zárható a lépcsőház. “A villanyórák alatt feltételezhetően nem józan állapotban dohányozva életveszélyes helyzetet alakítanak ki. Meg kell várni míg nagyobb baj történik? Jó lenne ezt megelőzni” – írta a panaszos.

Valóban nem kellemes egy ilyen megoldatlan probléma, a mai világban Szolnokon már kifejezetten rossz hír, ha egy lépcsőház ilyen huzamos ideig nem zárható.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek