A szolnoki Hetényi kórház liftjébe ragadt Magyar Péter

Megosztás

Nem akárhogy folytatódott Magyar Péter kórházbejárása, úgy tűnik, van tovább is a zsírra szált por után: ezúttal a Szolnoki Hetényi Géza Kórházba látogatott el Kulja András EP-képviselővel közösen, amikor épp beszorultak a liftbe. A politikus elmondása szerint a főépület négy liftjéből kettő egyáltalán nem működik több, mint egy hónapja, a másik kettő pedig nagyjából úgy, ahogy ez az eset is mutatja.

A Tisza Párt vezetőjének tapasztalatai sokkolóak voltak, ráadásul ezúttal a saját bőrükön tapasztalták meg a kórházak általános elégtelen működését. Bár a Hetényi folyamatosan jelzi a liftekkel kapcsolatos problémát a fenntartásért felelős Közbeszerzési, Ellátási Főigazgatóságnak (Pénzügyminisztérium), de úgy tűnik, hosszú ideje a kiemelt képünkön látható állapotokkal kell szembesülnie a betegeknek és az ott dolgozóknak.

„A főépület aulájában lévő akadálymentesített mosdó szintén több hete nem használható, a normál mellékhelyiségben pedig nem működik a csap, nincs fertőtlenítőszer, viszont átható vizeletszag van, ahogy a liftben is” – írta Magyar a Facebook-bejegyzésében, valamint hozzátette, hogy a kórház uniós forrásokból felújított szárnyai rendben vannak, viszont több osztály ápoló-, vagy szakorvoshiány miatt nem, vagy csak részlegesen üzemel.

A napokban éles szócsatát vívott Takács Péter egészségügyi államtitkárral, aki igyekezett jó színben feltüntetni az állapotokat, már amennyire az ment neki. Vitályos Eszter kormányszóvivő teljesítette a legjobban a feladatot, ő zsírra szállt porként aposztrofálta azt, amit Magyarék a helyszínen penésznek láttak.

Kép: Magyar Péter Fb

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek