Sárga figyelmeztetés Szolnok megyében, jönnek a hőhullámok

Megosztás

A legmagasabb, piros fokozatú figyelmeztetést adta ki a HungaroMet Zrt. Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyére, ahol a napi középhőmérséklet 29 Celsius-fok felett alakulhat kedden. Szintén a napi középhőmérséklet 25 fok felett alakulhat Zala, Vas, Veszprém, Komárom-Esztergom, Fejér, Pest, Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megyében.

    A meteorológiai szolgálat a veszélyjelzésében azt írta, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyére a legmagasabb, piros fokozatú figyelmeztetést adták ki magas középhőmérséklet miatt keddre. Az előrejelzés szerint 27 Celsius-fok felett alakulhat a napi középhőmérséklet kedden Somogy, Tolna, Baranya, valamint Békés megyében, így ezekre a megyékre másodfokú (narancs) figyelmeztetést adtak ki, itt elsőfokú (sárga) figyelmeztetés van érvényben keddre a magas középhőmérséklet miatt.

Emellett zivatar kialakulásának veszélye miatt elsőfokú figyelmeztetést adtak ki keddre Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Vas, Veszprém, Zala vármegyék területére. Ezekben a megyékben zivatar alakulhat ki, elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat.

Egyébként jövő péntekig újabb hőhullámra kell számítani Magyarország döntő részén, majd a következő hétvégén markáns hidegfront érkezhet.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek