Jól halad a szandaszőlősi orvosi rendelő felújítása

Megosztás

Ahogyan arról augusztusban a Szol24 is beszámolt, megkezdődött a Munkácsy úti orvosi rendelő felújítása. A szandaszőlősi helyszínen két házi gyermekorvosi praxis, három védőnői körzet és két felnőtt háziorvosi körzet működik, melyek a munkálatok idejére a Gátőr utcai, illetve a Móra úti helyszínekre lettek áthelyezve.

A beruházásról szerdán tartott sajtótájékoztatót a Szalay Ferenc polgármester és Szanyi István, a terület önkormányzati képviselője.

Szandaszőlős egyik legjelentősebb beruházása a rendelő helyreállítása. A munkaterületet még júliusban adták át, a kivitelezésre egy év áll rendelkezésre. Az önkormányzat mintegy 380 millió forintot fordít erre a fejlesztésre

– mondta Szalay Ferenc.

A létesítmény felső szintjén egy közösségi teret alakítanak ki, ezáltal számos szociális program szervezésére kínálkozik itt lehetőség, illetve a beruházás révén egy vérvételi pontot is kialakítanak.

A munkálatok során a homlokzati és lábazati hőszigetelés, valamint külső és belső nyílászárók cseréje valósul meg. A jelenlegi tető elbontása után új tetőszerkezetet építenek, a tetőtérben új vizesblokkokat alakítanak ki. A hideg és meleg víz, a szennyvízhálózat és a meglévő ivóvízhálózat cseréje mellett a fűtési rendszert is lecserélik.

A kivitelezés -a tervek szerint- tizenkét hónap alatt készül el.

Kapcsolódó cikkek