Pócs János nem vette át a jánoshidai demonstrálók petícióját

Megosztás

A Szol24-en már több alkalommal beszámoltunk az utóbbi hetekben nagy visszahangot kiváltott elbocsátási ügyekről, amelyek többségében régóta regnáló iskolaigazgatókat érintettek. Ez történt Jánoshidán, Szolnokon, illetve az ország számos pontján, a fővárosban és Székesfehérváron is. A kis Jász-Nagykon-Szolnok megyei település összefogott, hogy az általuk nem ismert, a Belügyminisztérium által kinevezett vezető helyett az iskolát eddig igazgató pedagógus maradjon. A petíciót Pócs János országgyűlési képviselő nem vette át.

Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke szerint a legnagyobb gond az, hogy a pályázatok elutasítását nem indokolják meg konkrétan, és nincs lehetőség jogorvoslatra. Emellett problémásnak tartja, hogy az adófizetők, vagyis a szülők nem vehetnek részt az iskolaigazgató kiválasztásában. Úgy véli, a tapasztalatok azt mutatják, ha valaki bosszúból beavatkozik egy intézmény működésébe, az az intézmény hanyatlásához vezet.

Szabó Péter, a jánoshidai iskola igazgatója mellett példátlan kiállás történt – több, mint százan demonstráltak mellette napokkal ezelőtt az intézmény előtt. A Belügyminisztérium álláspontja alapján kinevezett Ikládi Rolandnéról még nem is nagyon hallottak a helyiek, és Hidához hasonlóan más érintett településeken sem – Szolnok, Székesfehérvár – hisznek abban az emberek, hogy szakmai döntés született.

A kinevezésen felháborodott lakosok, szülők, pedagógusok nem hagyták annyiban, egy delegáció érkezett a Belügyminisztériumba, hiszen át szerették volna adni a demonstráció során gyűjtött 236 aláírást.

A delegáció nevében az aktuális helyzetről a Facebookon beszámoló Kerekes Andrea nem sokkal ezelőtt arról írt, az országgyűlési képviselő, Pócs János irodájában a múlt heti egyeztető telefonbeszélgetés alkalmával azt mondták, hogy visszahívják, mikor adhatják oda neki a petíciót. Ez, pontosabban a reakció hamar megérkezett.

A képviselő levélben értesítette Kerekest. „A Belügyminisztériumban szakmai döntést hoztak. Szakmai döntést a politikusok nem írhatnak felül. Ahogy a térség országgyűlési képviselője nem utasítja, nem bírálja a belügyminisztert, így a petíciót kompetencia híján nem kívánom átvenni.”

Kép: Mandiner

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek