Szolnoki ház tarolt egy építészeti pályázat közönségszavazásán

Megosztás

Ahogy a Szol24-en beszámoltunk róla néhány nappal ezelőtt, az építész-szakma egyik elismert díjáért versenyzett két szolnoki családi ház is, mindkettő Nánási Sándor és Horváth Ferenc építészek nevéhez fűződnek. A legigényesebben megtervezett családi házakat, kis lakóépületeket, illetve középületeket díjazták, előbbi kategóriában ráadásul a két építész munkája első helyet ért el.

Egy like egy szavazatot ért, viszont egy személy több épületre is tudott voksolni érvényesen. A szervezők emellett kiemelték, a közönségszavazás nincs ráhatással a zsűrire, teljesen függetlenül fognak majd dönteni. Az idei év szakmai nyertesei csak a szeptember 25-én megrendezésre kerülő ünnepélyes díjátadón kerülnek nyilvánosságra.

Ellenben a laikus szemek a Facebookon már kinyilváníthatták a véleményüket: eszerint a sokáig fej-fej mellett tartó szoros versenyben végül a szolnoki családi ház nyerte el a közönségdíjat. A pályázat szervezői gratuláltak az alkotóknak, valamint megköszönték a támogatást az OTP Ingatlanpont Kft.-nak és az OTP Pénzügyi Pontnak.

„Ez a Ti érdemetek. Nagyon sokan munkájukat nem végezve, több napot, éjszakát dolgoztak azon, hogy minél több mindenkihez eljusson, és szavazzon.  Nem szeretnék kiemelni senkit, ne hogy mást kihagyjak, ez közös siker volt, de voltak, akik tényleg csak ezzel foglalkoztak, önmaguktól, és csak az én kedvemért, mert hisznek bennem, és valamit látnak bennem” – írta a közösségi oldalán Nánási Sándor.

Kép: Év háza pályázat Fb

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek