Nem segített Orbán Viktor nosztalgiázása a kampányhajrában Szolnokon

Megosztás

Egymillió találkozás napja – a Fidesz mozgósítása a hétvégén a tetőfokára hágott, köztük Orbán Viktor is megjelent a megyeszékhelyen. A miniszterelnök kezet csókolt, beszélgetett, telefonált, sőt, még egy kis szolnoki nosztalgiázás is belefért a napjába. Mindenesetre a jelenléte Jászapátihoz hasonlóan itt sem vezetett sikerre, Györfi Mihály meglepő győzelmet aratott Szalay Ferenc felett.

A politikai elemzők és szakértők véleménye szerint Orbán kampánykörútját kifejezetten úgy szervezték meg az utolsó napokban, hogy többségében a billegő, bizonytalan nagyvárosokat érintse. Így jutott el Szolnokra is, ahol elsőként a Fidesz aktivistáit látogatta meg.

„Szolgálattételre jelentkezem” – köszöntötte Szalay Ferenc polgármestert. A Facebookra feltöltött videóból derül ki, hogy emellett Kállai Mária és Balla György országgyűlési képviselőkkel is találkozott.

Szalay a sofőri képességeit is megcsillogtatta, majd Tasnádi Zoltán körzetében kezdtek kampányolni. Orbán itt idézte fel, hogy „Ide született az első gyermekem. Itt lettem családos ember.” Ezután felidézte, hogy akkoriban Pesten dolgozott és egy sportszatyorral ingázott, abban volt az összes ruhája, „meg egy nagyobb darab sonka.”

A végeredmény vegyes képet mutat: bár a testületi összetétel fideszes többséggel bír, Orbán és csapatának kampányhajrája Szolnokon mégsem mutat túl pozitív képet, hiszen hosszú évek után leváltották Szalay Ferencet, az új polgármester októbertől Györfi Mihály lesz.

Szalay 11 807, Györfi 12 182 szavazatot kapott vasárnap.

Kép: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek