A Szolnok megyei városokban magas, a megyeszékhelyen alacsony a részvétel reggel hétkor

Megosztás

Megérkeztek az első, reggel hét órási részvételi adatok: a Nemzeti Választási Iroda hivatalos tájékoztatásából az rajzolódik ki, amíg a Jász-Nagykun-Szolnok megyei nagyobb, tízezer feletti lakossal bíró városokban határozottan magas a részvételi kedv, addig ez a megyeszékhelyről, Szolnokról egyáltalán nem mondható el.

Bár csak egy óra telt el az urnanyitás óta, máris érdekes tendenciákat lehet megfigyelni. Úgy tűnik, egyelőre a fideszes propagandakampány és az ellenzék szétesése sem mozgatta meg különösebben a szolnokiakat, a városban 0,94% volt a részvétel reggel hét óráig.

Ez még az öt évvel ezelőtti adatokhoz képest is alacsony, pedig most az egész országban jelentősen többen voksoltak idáig. Az országos átlag 7:00-kor 1,88%, majdnem 150 ezren adták már le a szavazatukat.

Ellenben a tízezer feletti lakosságszámmal rendelkező települések eléggé az élen járnak a megyében, íme:

Jászberény – 2,04%

Karcag – 2,51%

Kisújszállás – 2,24%

Mezőtúr – 1,75%

Tiszaföldvár – 1,26%

Tiszafüred – 1,84%

Törökszentmiklós – 1,74%

Kép: Magyar Hang/Szabó Zsolt László

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek