„Tragikusnak mondható a helyzet az Alföldön” – elnéptelenedik a megyénk?

Megosztás

Bár az iparosodástól kezdve jellemző az országon belüli elvándorlás, a rendszerváltás óta, tehát az utóbbi három évtizedbe az rajzolódik ki, jellemzően keletről és délről északra, északnyugatra költöztek az emberek – erről beszélt Kiss Ágota szociológus a Népszavának. Amellett, hogy megnőtt a belső migráció, a helyzet szerinte tragikusnak mondható az Alföldi középső részén, de a Dunától keletre Jászberény térsége és Debrecen célponttá válhat.

A Népszava gyűjtése alapján a 37, 30 ezer fősnél nagyobb hazai település közül mindössze háromnak nőtt a népessége az elmúlt tíz esztendőben, ami azt jelenti, a nagyvárosokban is csökken a népesség.

A leszakadó területekről jelentős számú elvándorlás indult a gazdaságilag fejlettebb országrészekbe.” A hivatalos statisztikák is a belső migráció erősödését mutatják, hiszen míg 2013-ban cirka 190 ezren költöztek új településre, addig jelenleg ez a szám nagyjából 300 ezer körül mozoghat, s utóbbiak több, mint fele a megyét is elhagyja” – mondta Kiss Ágota.

A nyilvánvaló költözési célpontok mellett, mint amilyen Sopron, Győr, Székesfehérvár és a Velencei-tó környéke, az figyelhető meg, hogy a Dunától keletre Jászberény térsége és a beruházások által Debrecen is egyfajta célpont lett.

„Tragikusnak mondható viszont a helyzet Dél-Zalában, Dél-Somogyban, az Ormánságban, Észak-Baranyában, Békésben, Nógrádban, Borsod északinyugati részén, a Bodrogközben, Észak-Hevesben, Bács-Kiskun délnyugati és az Alföld középső részén” – tette hozzá a szociológus.

Itt nemcsak a népességcsökkenés a probléma, hanem az, hogy elsősorban a képzett, keresőképes korosztály vándorol el, ez pedig egyenes út lehet az elsorvadáshoz.

Számarányában 2014 óta Dunaújvárosnak, több, mint 15 százalékkal csökkent a népessége, illetve majdnem hasonló elvándorlás érinti Salgótarjánt. Több, mint tizedével csökkent hivatalosan Gyöngyös, Szekszárd, Nagykanizsa és Ózd népessége és közel jár ehhez a mértékhez Miskolc, Kaposvár, Szolnok és Veszprém is.

Képek: Népszava, Zagyi Tibor

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek