Időközi választás lesz Kőröstetétlenen

Megosztás

Január 15-én időközi választást tartanak Kőröstetétlenen. Erről határozott a helyi választási bizottság. A polgármesterjelöltet legkésőbb december 12-én 16 óráig kell bejelenteni. A kampányidőszak november 26-án veszi kezdetét.

A választást azért írták ki, mert a közelmúltban elhunyt a település polgármestere, Pásztor Imre. Pásztor Imre 1998 óta állt a község élén, hatodik ciklusát töltötte településvezetőként.

Mint ismert, Jászberényben is időközi választásra készülnek, mert a napokban rendkívüli testületi ülésen feloszlatta magát az önkormányzati képviselő-testület.

Az oszlatásról szóló előterjesztést a Fidesz-frakció adta be Gedei József, a DK képviselőjével egyetemben. A szavazáson azonban a frakció kihátrált a javaslata alól, egyedül egy tagja, Szabó Tamás korábbi polgármester szavazott mellette. 

Hogy mikor lesz az időközi választás pontos időpontja, még nem tudni, január közepe és február között tarthatják meg.

A választást minden bizonnyal éles kampány előzi majd meg, hiszen többen úgy tartják, hogy annak kiírásában nagy szerepet játszott a háttérben Pócs János fideszes országgyűlési képviselő, aki évek óta nagy ellenlábasa az ellenzéki vezetésű városvezetésnek. 

Szerző: Tóth András

Kapcsolódó cikkek