Tettek egy lépést a világosabb és takarékosabb Jászberényért

Megosztás

Több közvilágítást érintő fejlesztés is megvalósult Jászberényben, erről a település polgármestere Budai Lóránt számolt be Facebook-oldalán.

Új elektromos hálózatot telepítettek a háborús emlékmű megvilágításához. A munkálatok során azonban az is kiderült, hogy a két reflektor nem működik. A polgármester tájékoztatása szerint a javítás nem megoldható, ezért takarékosabb, nagy teljesítményű, ledes reflektorok beszerzése indokolt. A csere (beszerzés, felszerelés) 785 ezer forintba fog kerülni.

Máshol is megújul a világítás a településen. Több jelzés is érkezett a városvezetéshez hogy a Kökény utca és a Szép utca – Batthyány utca közötti terület nem kellően megvilágított. Ezért a városvezetés új világítótestek beszerzése mellett döntött.

“Az egy-egy darab új lámpaoszlop és lámpatest beszerzését és kihelyezését a város közvilágítását karbantartó cége 2.3 millió forintért vállalta” – írta Budai Lóránt.

A Fáy András utcában is problémát jelentett a világítás minősége. Ott a 44/2 számú villanyoszlop előtt lévő kanyar sötétedés után már balesetveszélyes volt. Ezért a meglévő lámpaoszlopra, a kanyar felé világító, tartókaros, nagyobb teljesítményű lámpatestet fognak felhelyezni. A munkálatokat szintúgy a Fény Service Kft. vállalta, bruttó 150 ezer forintért.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Fotó: Gémesi Balázs – Budai Lóránt Facebook

Kapcsolódó cikkek