Kerékpáros kompokat adtak át a Tisza-tó melletti Tiszaderzsen

Megosztás

Két kerékpáros kompot adtak át Magyarország második legnagyobb tava, a Tisza-tó melletti Tiszaderzsen. Petényi Mirkó, az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK) ügyvezető igazgatója szerint az első egy-két év igazolni fogja, hogy szükség van a kompokra, sőt nagyobb kapacitásra is igény lesz és bővülhet a flotta.

Petényi úgy véli, a Tisza-tó környéke rengeteget fejlődött az elmúlt tíz évben, a fejlesztésekhez, amilyen a mostani is, sok szereplőre van szükség. Bíznak abban is, hogy az átkelés egyben attrakciónak is számít, hiszen a kompok fél órás útján megcsodálható a vízről a vízi világ.

A Tisza-tó környékén élők lelkesedésükkel “bevonzották” az állami szereplőket is, és meggyőző érveik voltak amellett, hogy érdemes a tó mellett fejleszteni. Éppen ezért, az AÖFK kiemelten támogat minden Tisza-tavi aktív- és ökoturisztikai fejlesztést.

Példaként említették az infrastrukturális korszerűsítéseket, a kalandtérképet vagy a Tisza-tó, az ember alkotta paradicsom című, tavaly bemutatott filmet is.

Lovas Attila, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) igazgatója arról beszélt, hogy a kompokkal a mintegy 70 kilométeres Tisza-tó kerékpárút-kört ketté lehet osztani, így lehet tekerni egy 25 kilométeres és egy 40 kilométeres kört is, és csaknem öt kilométeres hajózásra nyílik lehetőség a kompokkal a tó egyik legszebb részén. Bár Tiszaderzsen nincs kijelölt szabadstrand, de Tiszanánán, a komp másik végpontján van.

 „Csodálatos természeti környezetben nyújt egy újabb perspektívát a kerékpáros turizmus számára”- fogalmazott Fótosné Czeglédi Zsuzsanna, Tiszaderzs polgármestere, aki bízik abban, hogy a Tisza áldozatainak emlékkápolnája is megépülhet hamarosan.

Kép: MTI/Czeglédi Zsolt

Kapcsolódó cikkek