Veteránautós kupasorozat egyik állomása lesz Jászberény

Megosztás

A Millers Oils Classic Kupa három éve, 2021-ben rajtolt el, majd a következő években a kedvező fogadtatások és pozitív tapasztalatok után úgy döntöttek, egy többfordulós veteránautós kupasorozatot szerveznek. A jászberényi érdeklődőknek április 20-án nem kell nagy távot megtenniük, hogy átérezhessék a verseny hangulatát, hiszen a verseny a főtérre érkezik.

A jászberényi polgármester, Budai Lóránt árulta el, hogy a szervezők megkeresését és felvetését, miszerint szívesen útba ejtenék a várost, örömmel fogadta el. Jövő hét szombaton, délután 13 órától a Szabadság téri Coop áruház elé érdemes kilátogatnia annak, aki az old timer autók szerelmese.

„Sokak kérése volt, hogy idén lehetőleg járjunk be új tájegységeket, hiszen a csodás Magyarország bővelkedik szebbnél szebb útvonalakban. Nos, igazodva az igényekhez, rögtön két új versennyel nyitjuk az évadot. Április 20-án lesz a budapesti Aeroparkból induló Jászság Trophy, melynek keretein belül az Alföld északi részén kalandozik majd a mezőny, ami egy jászberényi kitérőt követően a remek étterem és élményközpont, vagyis a szentmártonkátai Tölgyes Csárda parkolójába fut be” – olvasható a honlapjukon.

A 2024-es év a szervezők számára a Jászság Trophy-n túl is fog eseményekben bővelkedni, májusban a Mátra, szeptemberben a Balaton környékén fognak izgalmas versenyt rendezni.

Kép: oldtimerrally.hu/Tóth Bence

Kapcsolódó cikkek