Vitézy Dávid rámutatott a főváros első számú problémájára

Megosztás

Ebben azonban akár Szolnokról is beszélhetett volna. Az autóforgalomba nemcsak Budapest fullad bele, hanem más vidéki nagyvárosok is. A megfelelő közösségi közlekedési üzemeltetéshez azonban sokkal több pénz kellene az önkormányzatok kezébe és nem elvonni a kormányzat által.

Vitézy Dávid közlekedési és városmobilitási szakértő, volt közlekedési államtitkár szerint Budapest belefullad az autóáradatba, és úgy véli, a nagyváros szétterülését azok a teljesen autós életmódra épülő kertvárosok okozzák, ahonnan többnyire autóval járnak a fővárosba dolgozni a kiköltözők – adta hírül az Index.

Vitézy Dávid korábbi közlekedési államtitkár kedden Erő Zoltánnal, Budapest főépítészével és Jankó Ferenc geográfussal, egyetemi docenssel beszélgetett az Eötvös Collegium eseményén, ahol szóba került a közösségi közlekedés is. Vitézy szerint ugyanis 

Budapest első számú problémája ma az, hogy a belvárosi 70-80 százalékkal szemben a külső kerületekben csak 40-50 százalék, az agglomerációban pedig csak egyharmad körüli a tömegközlekedés részaránya.

Közösségi oldalán kifejtette azt is, hogy a város így belefullad az autóáradatba, minden harmadik gépkocsi kívülről érkezik az útjaira, az autóforgalomnak pedig egyenesen a felét teszik ki az ingázók. Úgy véli, „ezért kell javítani a fővárosban és környékén elsősorban a kötöttpályás közlekedést, ezért kell a belváros helyett végre a külső kerületekre fordítani minél több fejlesztési forrást”.

Mint írta, Budapesten a szóba jövő ilyen barnamezős területek leginkább már nem használt vasúti pályaudvarokon vannak. A beszélgetésen szóba került

  • a ferencvárosi Duna-parton már beépült millenniumi városközpont,
  • a török befektető számos szempontból kevésbé példaértékű vágóhídi fejlesztése (ez kivételesen ipari barnamező),
  • a néhány éve tervezett Diákváros,
  • és a Józsefvárosi pályaudvar szintén megrekedt hasznosítása is.

Szerinte azonban a legaktuálisabb példa most Rákosrendező, ahol „sajnos úgy tűnik, az állam szinte minden szabályozói jogáról lemond, és szabad kezet ad államközi szerződés megkötésével az Egyesült Arab Emírségek uralkodója által kijelölt vállalkozónak. A maxi-Dubaj ezért sem jó irány, ebben egyetértettünk” – tette hozzá Vitézy Dávid.

Szolnokra is ellátogathatna a volt államtitkár, itt a buszközlekedés miatt háborognak a helyiek napról napra. Az elmúlt hetekben-hónapokban ugyanis a színvonal drasztikusan nagyot zuhant, aminek egyik oka, hogy Szolnok városa milliárdokkal tartozik a Volánbusznak. A másodszorra átdolgozott új menetrend sem éppen nyerte el a helyiek tetszését.

Kapcsolódó cikkek