Már megszokhatták a szolnokiak a sok útfelbontást, káosz nem volt

Megosztás

Ismét felbontották Szolnokon az Ady Endre utcát, immár az autóbusz-pályaudvar környéke is érintett. Itt, a Kolozsvári utca Ady utca felőli végében kell javítani a csőrendszeren.

A szolnokaik már rezignáltan veszik tudomásul a városszerte egyre gyakrabban előforduló csőtöréseket, utcafelbontásokat. Legutóbb az Ady-Boldog Sándor kereszteződésben volt csőtörés, itt még látható a homokkal betemetett munkagödör, ami a szélső sávban akadályozza a forgalmat.

Most hétfőn pedig egy sarokkal odébb, a Kolozsvári-Ady kereszteződésében, a buszpályaudvar mellett bontottak utat, ott, ahonnan egyebek mellett a buszok is kihajtanak.

Mind a Kolozsvári, mind az Ady utca egy sávját lezárták a munkák miatt.

A felbontást teljesen higgadtan, mondhatni, már-már megértően fogadták a gépjárművel közlekedők, káosznak nem volt jele a közlekedésben.

Az Ady utcában lezárták a szélső sávot
A munkákra az Adyn már időben felhívják a figyelmet
A Kolozsvári utca is érintett a sávlezárásban

Kapcsolódó cikkek