Döbbenetes botrány a MÁV-nál, a munkát végző kalauzok csokit kaptak, a cég félmilliárd forintot

Megosztás

A “csokis” utasszámlálásra sokan emlékezhetünk, most azonban elképesztő részletek kerültek napvilágra. Az utasszámlálást végző cég félmilliárdot kaszált a minisztériumtól, ők pedig egy-egy doboz csokoládéval “fizették ki” a munkát valójában elvégző kalauzokat. Van még lejjebb?

Nem meglepő módon, ennek az óriási lenyúlásnak is Hadházy Ákos képviselő ment utána és ásta bele magát a részletekbe. Vajon erre is azt mondják a vasutasok, hogy semmiség, vagy megérzik végre, hogy borzalmasan átveri őket a kormány?

“Végül betekinthettem a “csokis” utasszámlálás szerződésébe Lázár minisztériumában és megdöbbentem. Nos, a munkát végző MÁV KALAUZOKAT ÖSSZESEN 2560 DOBOZ MERCI CSOKIVAL “FIZETTE KI” AZ A CÉG, AMELYIK VISZONT FÉL MILLIÁRDOT (!) KAPOTT A MINISZTÉRIUMTÓL a szerződés szerint. Korábban már írtam róla,, hogy az ÉKM utasszámlálást rendelt egy cégtől. Eddig annyit tudtunk, hogy a pénzt ugyan a vállalat kapta, de az utasokat a kalauzok számolták ingyen, pontosabban egy csokiért cserébe. Eddig az összeget csak tippelni lehetett (mint ahogyan a csoki márkáját is) . Ez önmagában is vérlázító, de a szerződés részletei még elképesztőbbek, ha ismerjük, mennyit kaszált a cég és ha megnézzük, hogy mivel indokolják az 507 milliót, hogyan jön ki ez a bődületes szám. Néhány részlet:

– A Trenecon Kft NAPI 85 EZER ft+ÁFA DÍJAT SZÁMOLT EL EGY SZÁMOLÓ BIZTOS NAPI MUNKADÍJAKÉNT (és ugyanennyit az adatok feldolgozásáért, elemzéséért, tanulmány írásért stb.)

– CSAK MAGÁRA A SZÁMOLÁSRA 1800 MUNKANAPOT VETTEK FEL, EZ ÖSSZESEN 195 MILLIÓT TETT KI

-ezen kívül 200 mérnöki munkanap (21.5 millió) ment a MÓDSZERTAN KIDOLGOZÁSÁRA

-1000 (!) nap , 107 millió a MEGLEVŐ ADATOK BESZERZÉSÉRE) (a Volán és MÁV jegyeladások ugye digitálisan történnek, illetve a KISS motorvonatok automatikusan számolják az utasokat. Így az adatok lekérdezésére , azaz néhány kattintásért és levelezésért annyi pénzt kaptak Lázártól, mintha egy mérnök 3 évig csak ezzel foglalkozott volna reggeltől estig, napi bruttó 107 ezer forintért Kijegyzetelte a számítógépből az adatokat???

-Az “adatok szintézisére” szerény 200 órát szántak 21.5 millióért

-Majd az ÖSSZEGZŐ TANULMÁNYT 1500 MUNKANAP ALATT ÜTÖTTÉK ÖSSZE 160 MILLIÓÉRT ( a tanulmányt a bérletek hatásairól kellett írni, illetve a járatok kihasználtságáról. A szerződés szerint a vonalak koncesszióba adását készítik elő ezzel. Gondolom, ez alapján lehet majd a nyereséges vonalakat Lőrinc vasutas cégének (V-Híd) adni, illetve újabb veszteséges vonalakat megszüntetni)

Fentiekhez még annyit, hogy a Volánbusznál az ingyenes utasok is kapnak egy jegyet, amit a rendszer rögzít, így ott még kevesebb munkája volt a cégnek, mint a vonatokon. A vonatokon az ingyen utazókat kellett külön megszámolni, illetve a vármegye- és országbérletek használtságát ellenőrizni – na ezt csinálták a kalauzok. Egy-egy doboz Merci csokiért

Lázár először csak annyit válaszolt, hogy a szerződés részletei benne vannak a nyilvános adatbázisban. Nyilvános azonban csak egy 3 milliárdos keretszerződésről, amit több tanácsadó céggel kötöttek általános mérnöki tanácsadásra. Ebből nem derült ki, hogy ebből mennyit költöttek. Végül többszöri kérésemre elárulták, hogy 507 millió ment az utasszámlálásra és ugyan egyelőre nem adták oda az erről szóló szerződést, de betekintést nagy nehezen biztosítottak. Talán abban bíztak, hogy nem megyek el megnézni… Ebből tudtam meg a fenti részleteket, ami alapján nem tűnik túlzásnak csalásról is beszélni, nem csak egyszerű pofátlanságról. Gondoljunk például csak abba bele, hogy magáért a számolásért embernaponként 107 ezret vettek fel úgy, hogy azt a MÁV dolgozói ingyen (na jó, egy néhány ezer forintos csokiért) csinálták” – osztotta meg a részleteket Hadházy Ákos a közösségi médiában.

Valóban mindig van lejjebb, ezen valaki legálisan kaszált 500 millió forint közpénzt. És minden folyik tovább a szokásos mederben.

Kapcsolódó cikkek