Döbbenetes botrány a MÁV-nál, a munkát végző kalauzok csokit kaptak, a cég félmilliárd forintot

A “csokis” utasszámlálásra sokan emlékezhetünk, most azonban elképesztő részletek kerültek napvilágra. Az utasszámlálást végző cég félmilliárdot kaszált a minisztériumtól, ők pedig egy-egy doboz csokoládéval “fizették ki” a munkát valójában elvégző kalauzokat. Van még lejjebb?

Tovább olvasom

Félmilliárdot költ taxira a közpénzből működtetett MTVA

Kellemes kis bevétel a taxisoknak, a köztévé hihetetlen költekezése mindenre kiterjed, igaz, több, mint százmilliárdból telik is. Közpénzből persze. A közpénzből működő Médiaszolgáltatás- támogató és Vagyonkezelő Alap, vagyis az MTVA tavaly nettó 490 milliós tendert írt ki fuvarszervezési szolgáltatásra/taxiszolgáltatásra, amelyen a Főtaxi az eljárás kezdeti szakaszában kifogással élt, mivel úgy ítélte meg, hogy a kiírás nem teremt lehetőséget igazi versenyre, ezért jogsértő. A Közbeszerzési Döntőbizottság azonban a kérelmet visszautasította, az eljárást pedig megszüntette. Végül a Főtaxi lett a befutó. Az Átlátszó cikke szerint a tender meghívásos volt, az eljárás két szakaszból állt.…

Tovább olvasom

Három Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen is komoly turisztikai fejlesztések zajlottak

Közel 500 millió forintot osztottak szét az elmúlt időszakban. Turisztikai fejlesztésekre fordították a Terület-és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatán nyert csaknem félmilliárd forintot a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jánoshida, Alattyán és Jászalsószentgyörgy településeken – tájékoztatta a kommunikációért felelős Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területfejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. közleményben az MTI-t. A projekt átfogó célja a helyi hagyományokban, értékekben bővelkedő gazdasági-kulturális és táji örökség lehetőségeit kihasználó és megőrző, valamint a település vállalkozásainak fenntartható fejlődését elősegítő, a lakosok számára minőségi életet, a vendégeknek pedig magas turisztikai színvonalat biztosító vonzó települések megvalósítása volt – írták.    Jánoshidán a Premontrei Rendház…

Tovább olvasom