Uniós jogba ütközik a “szuverenitásvédelmi” törvénycsomag – ismét kötelezettségszegési eljárást indít az EB

Megosztás

Az Európai Bizottság bejelentette, hogy kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen a szuverenitásvédelmi törvénycsomag uniós jogba való ütközése miatt. Ez egyébként már a kihirdetésekor is várható volt, az Orbán-kormányok nem először tesznek olyat, ami uniós jogba ütközik.

Az Európai Bizottság a Media1-nek is megküldött szerdai közleményében azt írja, hogy úgy határozott, hogy felszólító levél útján kötelezettségszegési eljárást indít Magyarországgal szemben az uniós jog megsértése miatt. A Bizottság azt követően döntött így, hogy alapos értékelésnek vetette alá a magyar Országgyűlés által 2023. december 12-én elfogadott és 2023. december 22. óta hatályos, a nemzeti szuverenitás védelméről szóló új törvényt.

Az Európai Bizottság úgy véli, hogy a szóban forgó magyar jogszabály sérti az elsődleges és másodlagos uniós jog számos rendelkezését, többek között:

  • az uniós demokratikus értékeket,
  • a demokrácia elvét és az uniós polgárok választójogát,
  • az Európai Unió Alapjogi Chartájában rögzített számos alapvető jogot (például a magán- és a családi élet tiszteletben tartásához való jogot, a személyes adatok védelméhez való jogot, a véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadságát, az egyesülés szabadságát, a hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jogot, az önvádra kötelezés tilalmát és az ügyvédi titoktartási kötelezettséget),
  • a személyes adatok védelmére vonatkozó uniós jogi követelményeket, valamint
    számos, a belső piacra alkalmazandó szabályt.

Magyarországnak két hónap áll a rendelkezésére, hogy válaszoljon a felszólító levélre. Amennyiben nem orvosolja a Bizottság által felvetett kifogásokat, a Bizottság úgy határozhat, hogy a kötelezettségszegési eljárás következő lépéseként indokolással ellátott véleményt küld.

A különböző ágazatokat és szakpolitikai területeket érintő kötelezettségszegési eljárások célja, hogy a tagállamok a polgárok és a vállalkozások érdekében teljes mértékben és megfelelően alkalmazzák az uniós jogszabályokat. Az Európai Bizottság elsősorban párbeszéd útján próbálja meg rendezni a problémákat az érintett tagállamokkal. Amennyiben a helyzetet a párbeszéd során nem sikerül rendezni, a Bizottság az Európai Unió Bíróságához fordulhat, emlékeztetnek a közleményben.

Kapcsolódó cikkek