Március végéig pályázhatnak a szervezetek a Jászsági Civil Vándordíjra

Megosztás

Közzétette pályázati felhívást “A Jászságért” Alapítvány Kuratóriuma, a Jászsági Civil Vándordíj által idén is szeretnék díjazni mindazon szervezeteket és intézményeket, amelyek a nemzeti – jász kulturális örökség megőrzéséért tevékenykedik, legalább öt éve a Jászok Egyesülete nyilvántartott, tagdíjat fizető tagszervezete, illetve folyamatosan működik.

A vándordíjat 2010-ben alapították, azaz tizennegyedik alkalommal került kiírásra a pályázati felhívás. Fontos kitétel, hogy a díj három éven belül ugyanannak a szervezetnek nem ítélhető oda.

„A régi, klasszikus „A Jászságért” díjunk magánszemélyek részére alapíttatott, és arra gondoltunk, hogy azok a kis közösségek, amelyek körülveszik a Jászok Egyesületét, legalább annyira érdemesek lehetnek elismerésre. A Civil Vándordíjat azért hoztuk létre, hogy azokat a közösségeket megköszöntsük, akik legalább öt éve az egyesület tagjai és érdemi munkát végeznek a Jászság kulturális közéletében” – mondta tavaly októberben a Jászsági Térségi TV-nek Dr. Dobos László, az egyesület elnöke.

Akkor a jászberényi Városháza dísztermében a megtisztelő elismerést a vándorserleg, díszoklevél és az emellé járó kétszázezer forintos támogatással együtt Mátics Béláné, a Kossuth Népdalkör Egyesülete leköszönő elnöke vehette át.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2024. március 31. A pályázó szervezet részletesen ismertesse éves munkatervét, és az elnyert összeg felhasználásával kapcsolatos elképzelését.

A pályázatokat az alábbi címre várják: “A Jászságért” Alapítvány kuratóriuma 1537 Budapest, Pf. 367., [email protected]

Kép: Jászsági Térségi TV/pillanatkép

Kapcsolódó cikkek