Jól van az úgy: nagyon sokan szinte vakon közlekednek az utakon

Megosztás

Tapasztalatok szerint egyre több olyan jármű közlekedik az utakon, amelyiknek nem jó a világítása. Sok esetben az egyik hátsó lámpa nem világít, de ennél jellemzőbb, hogy az első lámpák közül egy nem működik. Az is előfordul, hogy bár mindkettő világít, de az egyik halványabban, a másik viszont elvakítja a szemből érkezőt. Megkérdeztük a rendőrséget, ellenőrzik-e ezeket az eseteket.

A sok helyen rettenetes magyar utaknál már csak maguk a közlekedők hajmeresztőbbek. Nagyon sokan úgy állnak forgalomba, hogy gépkocsijuk első lámpája nem világít. Vagy ha világít is mindkettő, akkor az egyik halványabban, a másik meg kiégeti a szemből érkező szemét.

A rendőrség vajon ellenőrzi-e ezeket az eseteket, mert ilyen helyzetekkel kapcsolatban bőven lenne munkájuk.

Megkérdeztük a vármegyei rendőr-főkapitányságot, hogy a rendőrség ezeket az eseteket ellenőrzi-e célzottan vagy mit tesz ezen jelenségek visszaszorítása érdekében?

A válasz szerint a KRESZ 44.§ rendelkezik a járművek kivilágításáról, mely szerint a forgalomban részt vevő járműveket éjszaka és korlátozott látási viszonyok között ki kell világítani. A mostani időjárási körülmények még inkább indokolttá teszik a tompított fényszórók használatát. A tompított- vagy távolsági fényszóró helyett, vagy mellett ködfényszórót, továbbá hátsó helyzetjelző ködlámpát csak abban az esetben szabad használni, ha a látási viszonyok ezt indokolják, figyelemmel arra, hogy a közlekedés többi résztvevőjét ne vakítsa el.

A járművezetőnek indulás előtt meg kell győződnie arról, hogy az autó valamennyi lámpája működőképes. Előfordul, hogy a szemközti járművek  villantással jelzik, ha menet közben megy tönkre az izzó. Ilyenkor soron kívül gondoskodni kell a rossz izzó cseréjéről,  hiszen a világítás hiánya balesetveszélyes helyzetet teremthet, például előzés esetén. 

A rendőrök szolgálatuk ellátása során intézkednek, amennyiben a közúti közlekedők járműveinek világításával kapcsolatos hiányosságot, szabálysértést észlelnek. Ezekben az esetekben közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése szabálysértés miatt a helyszínen – a körülményeket figyelembe véve – figyelmeztetéssel, helyszíni bírsággal, vagy feljelentéssel zárulhat. 

Jó tanáccsal is szolgáltak a rendőrök. A lámpák világításának ellenőrzését indulás előtt minden esetben ellenőrizzék le, izzócsere esetén pedig a fényszórók beállítását  autószerelő műhelyben végeztessék el!

Elhomályosított nyitóképünkön egy olyan autó látható, amely tulajdonosának – úgy tűnik – még nem volt ideje megjavítani a világítást.

Kapcsolódó cikkek