Borzalmas állapotba került a szolnoki szökőkút, az elhanyagoltság az oka

Megosztás

A városvezetésnek a jelek szerint vagy pénze, vagy akarata nincs ahhoz, hogy ilyenekre is odafigyeljen. A belerohadt levelektől eldugulva, 15 centi vastagon áll a víz benne, pedig akár a város egyik ékessége is lehetne. Így viszont Szolnok egyik szégyenfoltja.

Zoltán a városban sétálgatva szomorúan vette tudomásul, milyen állapotba került az egykor szép szökőkút. Ezt a közösségi médiában mindenki tudtára is adta. “Ma 10 órakor láttam a Széchenyi városrészben a gimnázium előtt lévő szökőkutat.

Siralmas mert sem takarítva a sok belerohadt falevéltől – a fákon már nincs- az esővíz kb. 15 cm magasan, a felső kisebb tányérokban a lefolyók eldugulva, ergo áll bennük a víz. Ha jól olvastam, vasárnaptól 2 héten keresztül fagyok lesznek. Én azt gondolom, van idő addig pótolni a munkákat. Köszönöm ha sikerül” – tekintett pozitívan a jövőbe a posztoló.

A hozzászólásokból kiderült, másnak is feltűntek már alapvető hiányosságok városunkban. “A Széchenyi városrészben a falevelek összeszedése mindenütt elmaradt. A Zöld ház előtti téren kb. 2 éve kiszáradt fát sem sikerült még eltávolítani és egy újat ültetni a helyére. A fának már a kérge is kezd leválni. Eső esetén a piac és a volt Léna közötti járdaszakaszon kivitelezési hibából megálló víz, a Tesco bekötőúton a járda vonalában megálló víz, a piaci és a zöld Coop üzletnél lévő zebránál eső esetén megálló víz mind a rossz kivitelezés eredménye, amit rég javítani kellett volna. A Zöld ház előtti park hányatott sorsú, világító lámpaoszlopainak kivitelezésére sem sikerült már sokadszorra sem egy jó megoldást találni.”

“Örülök, hogy mások is észreveszik a hibákat, a gondatlanságot, az oda nem figyelést. Évek óta áll a víz esőzéskor a Lovason végig a kivetető úton. A járdán közlekedőket sokszor képen vágja az ott közlekedő autók kicsapódó vize. Sok minden nem pénzkérdés, csak odafigyelés kérdése” – tette hozzá V. Ferencné. Bár Mihály kontrázott, hogy szerinte a lakosoknak kellene seprűt és lapátot fogniuk és kitakarítaniuk a várost, ügyelni a környezetre, nem várni, amíg mások (például a városvezetés) elvégzi a dolgát. Pedig jó esély van rá, hogy ez a város dolga lenne, csak…

Kapcsolódó cikkek