Húsz éves szerződést kötött intézményfenntartójával a szászbereki általános iskola

Megosztás

Tizenegy évvel ezelőtt, 2012-ben döntött úgy Szászberek képviselőtestülete, a tantesület, valamint az érintett szülők, hogy az általános iskola a római katolikus egyház keretében működő Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezethez csatlakozik. Ezt az együttműködést hosszabbították meg húsz évvel.

A Szászbereki Kolping Katolikus Általános Iskola és a fenntartó közötti együttműködésről Alapi József polgármester elmondta, tíz év után újabb húsz esztendőre kötöttek szerződést, így az eddigiekhez hasonló módon működik tovább az intézmény.

„Nagyjából hatvan szászbereki diák van, a többiek bejárnak Újszászról, Zagyvarékasról, Jánoshidáról, Jászalsószentgyörgyről, Szolnokról és Jászladányról is. Sokan választják ezt az iskolát, mert nagyon erős, jó az oktatás színvonala” – tette hozzá a polgármester.

Néhány évtizeddel ezelőtt ennek még pont a fordítottja történt: az iskola maga is kiemeli a honlapján, hogy múltjukat jelentősen meghatározta a ’70-es évek központosító politikája, amikor a falu sorvadásnak indult, a gyerekek a közeli községek, városok iskoláiba jártak, a fiatalok elköltöztek.

A rendszerváltáskor állt be változás, szülői összefogással és óriási erőfeszítéssel indult útnak az iskola és ahogy fogalmaznak, „ezzel a falu élete is.” Nagy küzdelmek árán jutottak el oda, hogy jelenleg 240-en járnak a szászbereki általános iskolába, tehát a tanulók többsége már nem helyi lakos.

A fenntartó honlapján azt írják, „további céljaink intézményeinkben a minőségi oktatás biztosítása a folyamatos megújulás szellemében, a változó világ igényeinek megfelelően, ugyanakkor a hagyományos értékek megőrzése.”

Kép: koszisz.hu

Kapcsolódó cikkek