Húsz éves szerződést kötött intézményfenntartójával a szászbereki általános iskola

Tizenegy évvel ezelőtt, 2012-ben döntött úgy Szászberek képviselőtestülete, a tantesület, valamint az érintett szülők, hogy az általános iskola a római katolikus egyház keretében működő Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezethez csatlakozik. Ezt az együttműködést hosszabbították meg húsz évvel.

Tovább olvasom

Szép jövő? A középiskoláknál is érkezhet az egyetemeknél látott “modellváltás”

Máris van olyan középfokú oktatási intézmény, amiért bejelentkezett az egyik egyetem alapítványa. Márpedig ha egyetlen helyen is megvalósul, akkor készülhetünk az összes többinél ugyanerre, ahogy az egyetemeknél is sorra dőltek a dominók. Egyetemi alapítványokhoz kerülhetnek a közoktatási intézmények a Népszava szerint, amely lopakodó modellváltásról ír a közoktatásban. A lap szerint az Óbudai Egyetemet fenntartó alapítvány bejelentkezett a VI. Kerületi Szinyei Merse Pál Gimnázium fenntartásának átvételére, erről a múlt héten értesítették a tantestületet. Az ügyben egyeztetés is zajlott már a tankerület, az önkormányzat, az iskola vezetése és a szülői munkaközösség részvételével, amin a…

Tovább olvasom

Az önkormányzat visszavenné a gimnázium fenntartói jogát, “méltatlan a tankerület hozzáállása az intézményhez”

A fenyegetések, azonnali kirúgások teljesen ellehetetlenítik a neves iskola morálját, szakmai munkáját. A 18. kerületi polgármester ezért levelet írt Pintér Sándornak. Igaz, a belügyminiszter eddig sem volt éppen szakmailag meggyőzhető bármiről is, amit nem Orbán talált ki. Szaniszló Sándor azt írja, hogy a kerület lakói aggódva figyelik a Karinthy Ferenc Gimnázium körül zajló eseményeket. Úgy véli, a Külső-Pesti Tankerületi Központ igazgatójának a hozzáállása az iskolához méltatlan, a jogaikért küzdő pedagógusok fenyegetése és elbocsátása pedig elfogadhatatlan. Mivel az elmúlt hónapokban bebizonyosodott, hogy a kormány számára az iskolában folyó, magas színvonalú munka…

Tovább olvasom