Túrkevén is gondot okoz, hogy mindennel fűtenek az emberek

Megosztás

Mit tehet egy szegény ember, ha nem akar megfagyni a családjával együtt a fűtetlen lakásában? Hát bizony, ami van, ami a keze ügyébe kerül, azzal fűt. Ha tetszik, ha nem. Ezzel azonban jelentős környezetszennyezést okozhat, ami Túrkevén is feszítő gondokat okoz.

– Hivatalomba lakossági bejelentések érkeztek több helyről is azzal kapcsolatban, hogy a szomszéd mivel tüzel, mekkora füst van az utcában, milyen büdös az égéstermék, ami valahonnan érződik – írta Sallai R. Benedek.

A túrkevei polgármester hozzátette, jelen pillanatban hivataluk nem rendelkezik olyan környezetvédelmi mérési eszközökkel, amelyek ilyen esetben azonnali jelleggel lehetőséget teremtenének az egészségügyi kockázatok mérésére.

Ugyanakkor tudja, fel kellene lépni azokkal az esetekkel kapcsolatban, amikor a környezet károsítására, más emberek egészségére kockázatos fűtési gyakorlat valósul meg.

Közölte, tudja, hogy nagy a szegénység, naponta szembesül ezzel a fűtésben segítséget kérő állampolgárok miatt, ugyanakkor gumik, műanyagok, egyéb hulladékok égetése rákot, szívinfarktust, agyvérzést, magzatok genetikai károsodását, impotenciát és más betegséget okozhatnak.

Az interneten található információs anyagokból minden állampolgár találhat segítséget, hogy ezekben az esetekben, hogy kell eljárnia, hol kell bejelentést tennie.

Mint írta, természetesen hivataluk is igyekszik megtenni mindent az ilyen jellegű égetések megszüntetésére, de kérte a lakosságot, hogy ha lehet, tartózkodjanak a mindennemű hulladék égetésétől, és egészségre bizonyosan káros tüzelési gyakorlattól.

Egy hozzászóló úgy vélte, a jelentgetők sokat “segitenek” azokon az embereken, akik mondjuk a kőzmunkabérből nem tudnak tüzelöt venni, de nem akarnak gyerekekkel megfagyni.

A polgármester erre úgy reagált, hogy tisztában van a szociális helyzettel, hétről hétre mennek hozzám emberek, akik nem tudják kiváltani a gyógyszerüket, vagy nincs tüzelőjük. Akinek tudnak, segítenek, akinek nem tudnak – annak nem.

Hozzátette, a közmunkabérek gyalázatosak, ő szégyelli magát a közfoglalkoztatottak előtt emiatt, de a szegénység kezelése meghaladja az önkormányzati hatáskört.

Javasolta, talán azoknak kellene ezt jelezni, akik 24 milliárdos politikai tanácsadói szerződéseket kötnek.

Viszont szerinte ahogy a szegénység nem lehet sajnos indoka, felmentője a lopásnak, éppúgy nem felmentő ok a környezetszennyezésre sem.

Közölte: “Higgye el, őszintén sajnálom a legnehezebb sorban élőket, de ameddig a kormány azt gondolja, hogy 32 ezer ft-os nyugdíjból meg lehet élni, nehéz mit mondanom.”

Képünk illusztráció.

Fotó: femina.hu

Kapcsolódó cikkek