Még mindig indulatokat kelt a szolnoki Nerfeld palota lebontása

Megosztás

1969. április 11-e szomorú napja Szolnoknak. Tűz keletkezett a Nerfeld palota földszinti részében található áruházban. A palota sorsa talán ezzel meg is pecsételődött. . Kiürítették, pedig akár fel is újíthatták volna. Ám lebontották, majd megépült az Árkád sarok. Az új épület már közel sem lett annyira szép, mint elődje volt. Pedig a jelenleginél is rondább épülhetett volna.

Kósa Károly könyvtáros, helytörténész tett közzé nemrég közösségi oldalán egy tervelképzelést, miszerint a kiégett, majd lebontott szolnoki Centrum Áruház (eredetileg Nerfeld palota) helyére egy hatalmas, 22 (!) emeletes épületet emeltek volna. Mint a szerző hozzátette, szerencsére később Deák László (ennél azért valamivel barátságosabb) elképzelése valósult meg.

A palota pusztulása azóta is sokat foglalkoztatja Szolnok közönségét, időről időre felbukkan a közösségi térben sorsának alakulása Főleg az idősebbek emlékeznek nosztalgiával az ikonikus épületre, Kár volt érte, fel lehetett volna újítani. De az akkori állampártnak (ma is van ilyen) nagyon fontos lehetett a régi időkre emlékeztető épület lebontása és helyére egy új épület felhúzása.

A Szolnok tegnap és ma csoportban megjelent fotókhoz egy hozzászóló ezt írta:

“Kézi vezérléssel ment a tervezés, külön csoportot alakított ki a Szolnokterv vezetése pártbizottsági parancsra. Hetente be kellett számolni a munkánkról a pártnak. Még nem voltak kész a tervek, amikor már ki kellett tűznöm az új épület helyét, s résalapjainak helyeit. Egyébként SÁRGA azért lett, mert a magyar üveggyártás mélyponton volt, semmilyen üveget nem lehetett kapni. Még az egyszerű normál üvegért is napokig álltak sorban a teherautók. Átlászó normális üvegek voltak tervezve, de nem lehetett kapni, a pártbizottság fejeseinek pedig sürgős volt a befejezés.”

Ugyanitt írta egy másik kommentelő:

“A szóhasználattal van baj kedves Kommentelők! EZ az épület ugyanis nem leégett, hanem tűz volt benne (csak egy részében) és utánna még sokáig nem kellett lebontani. A másik kép azért fontos, hogy mindenki láthassa, milyen sematikus, városközponthoz méltatlan sarokház terpeszkedik a Nerfeld Palota helyén.”

A BlogSzolnok.hu Nagy Zsolt fotós művein keresztül emlékezett meg a palotáról, megerősítve az utóbbi hozzászóló állítását. Mint a szerző, Bajnai Zsolt írta, csupán városi legenda, hogy a Nerfeld-palotának az 1969. április 11-ei Centrum-tűz miatt kellett elpusztulnia. Minden félremagyarázás ellenére ugyanis az épület nem sérült meg helyrehozhatatlanul, amit leginkább az bizonyít, hogy még egy bő évtizedig használták a benne lévő lakásokat, üzleteket és raktárakat.

Hozzátette: “A Nerfeld-palota elpusztításáról szóló döntés inkább Szolnok új városközpontjának a kialakításával függ össze. Egyszerűen nem illett a városképbe, Szolnok legfontosabb kereszteződéséhez – ahová az első aluljárónkat is tervezték -, a pártházzal átellenbe egy ilyen tipikus, kapitalista bérház. A szocialista városépítészet, pénz nem számít megalomániája odáig ment, hogy 24 emeletes “felhőkarcolót” terveztek a remek sarki telekre. Szerencsénkre, az olajárak elszabadulása és begyűrűzése, majd ezzel a gazdaság megroppanása, meg talán a korabeli minisztérium kijózanodása megakasztotta a vidéki toronyházak építését, így a szolnoki terv is lekerült a napirendről. Ami néhány év haladékot adott a Nerfeld-palotának.

A bontást csak egy jóval szerényebb, a ma is ott álló Árkád terveinek elfogadása után kezdték meg,”

Szende Andor építész tervei alapján készült a bérház 1929-ben. A Stabil Építési Rt. volt a hatalmas épület kivitelezője. Nevét a tulajdonosról ijfabb Nerfeld Ferencről kapta, aki 1913-ban szülővárosában bankházat alapított. A neobarokk épület a város legforgalmasabb pontján kapott helyet.

Az épület városháza felőli szárnya volt a tulajdonképpeni bank, a földszinten ügyfélfogadó, az emeleten irodák kaptak helyet. A Szapáry úti szárnyon találhat üzlethelyiségek bérletéért kapkodtak. Volt ott patika, pékség, virágüzlet, fodrászat, varroda. Idősebb Nerfeld Ferenc kereskedő, a Meinl hazai képviselője volt, így itt nyitota megüzletét is. Az emeleten két szoba hallos lakások voltak, amelyekben tisztviselők, értelmiségiek laktak. Az épület 1969. április 11-én egy tűzeset következtében súlyos károkat szenvedett. Több évig állt felállványozva, palánkokkal takarták el, majd lebontották. Deák László tervei alapján épült fel az 1980-as évek végén a helyén ma is látható Árkád-saroképület.

Az új épületet sokak gyomra azóta sem tudja bevenni.

Forrás: Kósa Károly, Szolnok tegnap és ma Facebook, BlogSzolnok.hu és Zounk.hu

A tűz, ami megpecsételte az épület sorsát
Eredetileg ezt tervezték a helyére…
…és ez lett belőle

Kapcsolódó cikkek