Szajolban és Törökszentmiklóson talált rá ritka motorjának darabjaira az ezermester gyűjtő

Megosztás

Csodálatos portrét rajzolt a haon.hu a debreceni Nagy Sándorról, aki szenvedélyes gyűjtője a régi motoroknak. Az idős zseni maga újítja fel a gépcsodákat. Közte a régi magyar Méray motorokat is, aminek első saját darabjához Szajolban és Törökszentmiklóson talált fontos alkatrészeket.

Nagy Sándor az első Magyarországon gyártott motorok, a Mérayk mestere, tisztelője, s ha mindez nem lenne elég, a gyűjteményében ott lapul egy DKW, ami Horthy orvosáé volt.

Sanyi bácsi szenvedélye Hajdúböszörményben gyökerezik, szerelő édesapja révén idejekorán megszerette a járműveket, 9 évesen már a műhely körül segédkezett.

Nagy Sándor rádióműszerésznek tanult, de az édesapja ezt haszontalan dolognak tartotta, ezért atyai indíttatásra kitanulva a szakmát a Vízügyi Építő Vállalatnál ipari gépész lett. A kirendeltségek telephelyein azonban nem volt mese, a szállítószalagtól kezdve az úthengeren át mindent meg kellett tudni javítani. Gépészként szerte az országban megfordult, spórolt pénzéből vette az első nagymotorját, egy Csepel T125-öst Tatán.

Ezt számtalan motor követte. Életének gyüjtői fejezete egy Mérayval kezdődött.

A Méray Motorkerékpárgyár Részvénytársaságot 1923 májusában alapította Méray-Horváth Lóránd és öccse, Endre. A testvérek voltak Magyarországon az elsők, akik iparszerű körülmények között állítottak elő motorkerékpárokat. 

Sanyi bácsi már buszvezetőként dolgozott Debrecenben az akkori Kölcsey-művházban, ismerősi körben pedig előszeretettel segített különféle szervizelésekben. Egyik kollégája egy, a II. világháborút megjárt motorral hálálta meg a fáradozásait. Az 1930-as, 500 köbcentis, három sebességes Méray-JAP motoron – amelyet a frontot megjárva, 1947-ben selejteztek le – égési és golyó ütötte sérülések voltak, s mivel a forgalomba helyezése, illetve az alkatrészek pótlása esélytelennek tűnt, Sanyi bácsi sokáig nem is foglalkozott vele, egészen 1977-ig.

Munkájából fakadóan az ország minden pontján megfordult, számtalan egyesületet szállított fellépésekre, a köztes időt pedig igyekezett hasznosan eltölteni: a kocsmákat járta. 

Mielőtt az olvasó felhorkanna, Sanyi bácsi tisztázza, alkoholt világ életében nem fogyasztott. A kocsmázások egyetlen célja az információszerzés volt, valahogy mindig szóba került ugyanis, nem akad-e egy-egy Méray a környéken. Szerencsére akadt…

Törökszentmiklóson egy szabó udvarán figyelt fel egy félbevágott Méray vázra, a szakitól megtudta, hogy a motor eleje Szajolban lehet egy kertészetben. Egy pávakörös fellépés és némi kocsmai beszélgetés után kiderült, csakugyan emlékezett az egyik vendég egy motorra, amit letámasztva látott.

Sanyi bácsinak sem kellett több, amíg az együttes nótázgatott, ő már a motort kereste. Igen ám, de azzal alaposan elbánt az emberi kreativitás: öntözésre akarták átalakítani, tehéntrágyából felszabaduló biogázzal próbálták meghajtani, ezt azonban a hengerfej bánta. A Méray így a szabad ég alatt, félig a földbe süllyedve várta a csendes elmúlást.

A két torzó tökéletesen passzolt, Sanyi bácsi a viszontagságos múltú, Méray 350 SV-t el is nevezte Győzőnek.

A teljes cikk itt olvasható.

Fotó: haon.hu/Matey István

Kapcsolódó cikkek