Egynapos fitnessmaratont teljesített a szolnoki dandár katonája, nem is akárhogyan!

Megosztás

A hónap elején rendezték meg a IV. Nemzetközi fitnessmaratont Komlón. Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár állományában szolgáló Bucsi Krisztina őrvezető egyike volt annak a mindössze 15 katonának, akiknek sikerült teljesíteniük a versenyt.

A csapat 24 órás próbatétele a következőket foglalta magába: 55-55 percen keresztül a megadott gyakorlatok folyamatos és szabályos végrehajtása, melyek közben csupán 5 perc állt rendelkezésre szünetet tartani.

Az időkeretet és a szabályok betartását a bírók nagyon szigorúan vették. A 20. óra elteltével 3 feladatot jelöltek ki (egyenként szintén 55 perceseket), amelyekben a legjobb eredményt elért versenyző lett a fitness maraton győztese férfi, illetve női kategóriában. Fantasztikus teljesítménnyel, a szolnoki dandár egy katonanője mindhárom versenyszámot megnyerte!
A versenynek nem lett vége 24 óra után, hiszen következett az 5 perces szünetek ledolgozása, ami azt jelentette, hogy újabb 2 órával növelték az erőpróba hosszát.

„Felkészülni erre a versenyre igazából mentálisan kellett, mindig az aktuális 55 percet kellett túlélni és nem arra gondolni, hogy 24 óráig kell éberen, intenzíven edzeni – mondta a győztes.

– A félidő volt a legrémisztőbb, hogy még egyszer ennyi időt kell eltölteni edzéssel, ez akkor elképzelhetetlennek tűnt. Jövőre ismét belevágok, akit érdekel, csatlakozhat! Minél többen teljesítjük, annál nagyobb a siker! Profi rendezés mellett, nagyon szuper versenytársak társasagában igazán hatalmas élmény!” – nyilatkozta Bucsi Krisztina őrvezető a verseny után.

Forrás: MH Kiss József 86. Helikopterdandár – hivatalos oldal Facebook

Kapcsolódó cikkek