Életveszélyesen bántalmazta az önkényes beköltöző férfi az őt távozásra felszólító házigazdát

Megosztás

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indítványozta annak a 25 éves jászkiséri férfinak a letartóztatását, aki önkényesen beköltözött egy településbeli férfi házába, majd őt többször bántalmazta.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 25 éves férfi idén október második felében, a tulajdonos tiltakozása ellenére beköltözött annak Jászkiséren található lakóházába.

A beköltözés után a lakóház tulaja napi rendszerességgel kérte, hogy távozzon a házából, azonban ő ennek nem tett eleget. Az ezen okból kettejük között fennálló konfliktushelyzetben a jogtalanul beköltöző férfi többször is testszerte rugdosta, ütötte a ház tulajdonosát.

November 10-én, napközben a sértett ismételten távozásra szólította fel a férfit, aki őt ezért többször megrúgta, megütötte, úgy, hogy ezek miatt a bántalmazott férfinak több olyan súlyos sérülése is keletkezett, amelyek miatt a lépét is el kellett távolítani.

Az ügyészség indítványa szerint, figyelemmel a cselekmény jelentős tárgyi súlyára, a kiszabható büntetés nagyságára (2-8 évig terjedő szabadságvesztés) a férfi szökésétől, elrejtőzésétől alappal tartani lehet, melyet megerősít, hogy a bűncselekmény elkövetése után ismeretlen helyre távozott, őt a nyomozó hatóság nem találta, ezért vele szemben elfogatóparancsot kellett kibocsátani.

Figyelemmel arra, hogy a gyanúsított és a bántalmazott közötti kapcsolat konfliktusokkal terhelt, az ügyészség indítványa szerint megalapozottan tartani kell attól, hogy a bűncselekmény elkövetésével meg nem oldódott problémák miatt a férfi újabb bűncselekményt követne el.

A bíróság az ügyészség indítványával egyetértve november 15-én elrendelte a férfi letartóztatását. A bíróság végzését a gyanúsított és védője is tudomásul vette, így az végleges, közölte dr. Ocsovai Ágnes főügyészségi ügyész, sajtószóvivő (Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség).

Kapcsolódó cikkek