Hamarosan Karcagon és Tiszaföldváron is lesz hulladékudvar – számos ilyet építenek országszerte

Megosztás

A MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. már nyáron megkezdte fejlesztési programjának előkészítését. Azóta azt is bejelentették: a következő évtizedben a jelenlegi csaknem 280-ról 362-re növelik a hulladékudvarok számát (összesen 83 központ épül). Karcagon és Tiszaföldváron nemsokára

Minden 10 ezer lakosúnál nagyobb településen lesz hulladékudvar, a korábbihoz képest hosszabb nyitvatartással.

Esztergomban tették le az első új létesítmény alapkövét. Mint a cég közleményéből kiderül, a MOHU a hazai hulladékudvarok fejlesztése érdekében a következő 10 évben jelentős építkezési programot valósít meg. Az esztergomi hulladékudva várhatóan 2024 májusától várja a város és térsége lakosságát.

Az országos fejlesztéssorozatban Esztergom után hasonló létesítmények először Karcagon, Tiszaföldváron és Veresegyházán fognak épülni, ezt követően évente mintegy 10 hulladékudvar előkészítése, majd kivitelezése valósulhat meg.

Az új hulladékudvarokat egységesen heti 48 órás nyitvatartással, egy hétvégi napon is igénybe lehet venni, és sokkal szélesebb lesz a leadható hulladékok köre. A leadott hulladék mennyiségét és szállítását egy transzparens informatikai rendszer fogja ellenőrizni.

A most elrajtolt építkezés 60 ezer embernek teszi könnyebbé az életét

Az eseményen részt vett Hernádi Ádám polgármester, Pethő Zsolt, a MOHU vezérigazgatója, valamint szintén a céget képviselve Szendrődi Márton László, illetve Erős Gábor országgyűlési képviselő is.

Hernádi Ádám elmondta, a városban és a környező településeken jelenleg nem működik hulladékgyűjtő udvar, Esztergom lakosságszáma pedig megközelíti a 30 ezret. Az új létesítmény a környező települések számára is elérhető lesz, vagyis a várossal együtt több mint 60 ezer ember veheti igénybe.

Pethő Zsolt hozzátette, a következő 10 évben a hulladékudvarok fejlesztésére tízmilliárd forintot meghaladó összeget fordít a MOHU. A társaság célja, hogy 65 százalékra növelje a települési hulladék újrahasznosítását.

Miben lesznek fejlettebbek az új hulladékudvarok a korábbiaknál?

A cég közleményéből kiderült még: a korábbi, széttöredezett rendszerben nagyon megoszló és változó volt a leadható hulladékok típusa hulladékudvaronként. Volt, ahol fémet volt, ahol textilt nem lehetett leadni, és szinte minden udvar saját maga döntötte el, mit vesz át. Ez a rendszer nagyon megnehezítette a hulladékok leadását, és nyomonkövetését.

A MOHU által fejlesztett rendszer működése sokkal egyszerűbb lesz, hiszen az új hulladékudvarok mindegyikében ugyanazokat a hulladéktípusokat lehet majd leadni.

Az udvarok kialakításában fontos szerepe lesz annak is, hogy a különböző hulladéktípusokat külön raktározzák, ne keveredjenek, és hogy a leadott anyagokat mérhetően gyűjtsék.

A pontos adatszolgáltatás érdekében minden udvarban híd-, illetve lapmérleg is működik majd. Ez az egyik legfontosabb újítás, ennek köszönhetően országos szinten átlátható lesz a leadott hulladék típusa, mennyisége és útja. Az ebből nyerhető adat kulcsfontosságú ahhoz, hogy hatékony legyen az újrahasznosítás.

A típustervek elkészítése során a MOHU kiemelt szempontként kezelte, hogy az új udvarok a helyszíni lehetőségek függvényében modern, lakosságbarát kialakításúak legyenek, a lehető legkönnyebb megközelíthetőséggel, parkolóhelyekkel és akadálymentes kialakítással.

Forrás: magyarépítők.hu

Fotó: nyugat.hu/Bonyhádi Zoltán

Kapcsolódó cikkek