Pankotai Lili lesz az Agóra Egyesület vendége október 19-én

Megosztás

Új helyszínen, Szolnokon a Dózsa György út elejénél, a bírósággal szemben vár minden érdeklődőt az Agóra Közéleti Egyesület az általa rendezett előadásra és ifjúsági kerekasztal-beszélgetésre Pankotai Lilivel október 19-én, csütörtökön.

Akik figyelemmel követik az elmúlt időszak oktatáspolitikai változásait és a státusztörvény, valamint a pedagógusok alacsony bére miatt kirobbant tüntetéssorozatot, azoknak érdemes lehet holnap 16:30-kor ellátogatni az eseményre, hiszen első kézből tehetik fel kérdéseiket és hallgathatják meg a fiatal kora ellenére aktív közéleti szerepet vállaló Pankotai Lilit.

A mohácsi lányra először tavaly került reflektorfény, amikor egy tüntetésen felszólalt egy saját slam poetry keretében, amiben történetesen káromkodások is voltak.

„Intézményünk nevében kijelentem, hogy tiszteletben tartjuk a szabad véleménynyilvánítás jogát, ellenben elhatárolódunk tanulónk, Pankotai Lili 2022. október 23-i nyilvános felszólalásától. Messzemenően elutasítjuk annak minden, a keresztény értékekkel össze nem egyeztethető tartalmát és narratíváját” – válaszolta az esettel kapcsolatban akkor a lány iskolájának igazgatója, Nyisztor Zsolt, ahonnan később távozni kényszerült.

Pankotai Lili hirtelen és nagyon fiatalon került reflektorfénybe a tüntetések által

Lili azóta a diáktüntetések meghatározó szereplője, felszólal oktatási kérdésekben, legutóbb pedig egy HIV-aktivista és egy roma kick-box bajnok mellett SZABAD-díjat kapott a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezettől.

A szervező Agóra úgy jellemzi magát, mint egy pártoktól független, a közélet iránt érdeklődő, nyitott egyesület. Nemrég írtunk róla, hogy egy szolnoki polgár nyílt levélben fordult Szalay Ferenc polgármesterhez, hogy a Nobel-díjas Karikó Katalin Szolnok díszpolgára legyen, az Agóra felkarolta az ötletet és hivatalos oldalán is beleállt a kezdeményezésbe.

A belépés egyesületi tagoknak és civileknek ugyanúgy díjtalan.

Képek: Népszava, Telex

Kapcsolódó cikkek