“Indokolatlanul és figyelmeztetés nélkül vetett be könnygázt a rendőrség a Pintér ellen tüntetőkkel szemben”

Megosztás

A TASZ véleménye egyértelmű, számos helyen aránytalanul és indokolatlanul lépett közbe a rendőrség, erőszakos, tömegoszlató eszközökkel a hétfő esti, kormányellenes tüntetésen, leginkább a kordonbontásnál. Történt már ilyen korábban is, de annak sem lett következménye, pedig jogszerűtlen a fellépés.

A rendőrség hétfőn este előzetes figyelmeztetés nélkül, aránytalanul és indokolatlanul vetett be könnygázt békés tüntetők ellen, válaszolta a Telex kérdésére Hegyi Szabolcs, a Társaság a Szabadságjogokért szakértője. A rendőrség ugyanakkor azt állítja: a be nem jelentett demonstráció agresszív módon fellépő résztvevőivel szemben alkalmaztak „vegyi eszközt”, és többször is felszólították a gyűlés agresszív résztvevőit, hogy lépjenek hátrébb. A rendőrség álláspontja szerint erre a rendőrségi törvény alapján volt jogszerű lehetőségük.

Hétfőn, kora este ért véget a státusztörvény ellen szervezett tüntetés a Belügyminisztérium előtt, ahonnan Pankotai Lili felhívására, egy főként diákokból álló több száz fős csoport indult a Budai várba, a Karmelita kolostor elé. A Telex tudósítója, Halász Nikolett szerint itt este hét óra körül találkoztak a tüntetők az ellenzéki képviselőkből álló csoporttal, akik addigra megszerezték az épületet körülvevő kordon néhány darabját.

Hamarosan rövid állóháború és kiabálás alakult ki, és a rendőrök több felvétel tanúsága szerint vissza akarták szerezni a kordonszakaszt a képviselőktől. Eközben a tüntetők egyre közelebb húzódtak a rendőrsorfalhoz, amit azért hozhattak létre, hogy pótolják a hiányzó kordont. Később egy kisebb rendőri egység vonult ki a sorfal mögül, majd figyelmeztetés nélkül fújtak könnygázt a jelenlévők felé, a bőr- és szemirritációt okozó gáz közelről ért egy fiatal nőt. A helyszínen lévőknek feltűnhetett, hogy egy mentőautó is várakozott a közelben, amelynek személyzete később ellátta azokat, akik erre rászorultak.

Kapcsolódó cikkek