Az abonyi kertbarátok bemutatták munkájuk gyümölcsét

Megosztás

Kertbarátok kiállítása látható szombat és vasárnap az abonyi művelődési házban.

Nagy Mihály 40 éve az alapító tagok között volt, rögtönzött kalauzunkként beszélt büszkén a kiállított terményekről, a tagok lelkes munkájáról. A Somogyi Imre Kertbarát Kör 50 tagot számlál, ami Mihály szerint kevés egy ekkora városban. Bár ahogy mondta, még ennek is örülni lehet, hiszen sokan felhagynak a kertműveléssel, inkább füvesítenek és azt nyírják.

Ma már kevesen bíbelődnek a kerttel, ezért is kell a tagok munkáját megbecsülni például egy ilyen kiállítással, ami vasárnap még megtekinthető.

Mihály azt is elmondta, az idei évre is rányomta a bélyegét az aszály, ezért annak is örülni kell, hogy egyáltalán van mit kiállítani.

Terülj-terülj asztalkám 1.
Terülj-terülj asztalkám 2.
Minden van, mi szem, szájnak ingere
Máktermést is bemutattak
Iskola is bemutatkozott
Nagy Mihály egy régi díszoklevelet mutat
Ez a díszoklevél 1948-as keltezésű
Nagy Mihály saját portékáival
Négyen hozták be egy ponyván ezt a hatalmas tököt
Ez sem mai szakkönyv
Egy nagyon fontos terék is látható volt
Kertműveléshez fontos termékeket is bemutattak
Csodás virágokat is kiállítottak
Tablón is bemutatkoztak a kör tagjai

Kapcsolódó cikkek