A szolnoki sportoló tagadja, hogy kábítószerügybe keveredett volna

Megosztás

Kábítószer terjesztésével és birtoklásával gyanúsítják azt az olimpiai ezüstérmes magyar sportolót, aki immár egy hónapja előzetes letartóztatásban van – számolt be az Úgytudjuk, amely nevet és sportágat nem említ cikkében, csupán annyit, hogy egy férfiről van szó.

Azóta már bejárta a sajtót a hír, hogy a szolnoki származású Kővágó Zoltánról lehet szó. A sportoló, aki manapság a Magyar Honvédségnél őrnagyi rangban szolgál, azt mondta, sosem volt ilyen ügye és abszurdnak tartja a híreszteléseket.

„Az elmúlt napokban elkezdtek hívni a barátaim, láttam-e a hírt, hogy egy olimpia ezüstérmes ellen eljárás folyik, és a leírás alapján akár én is lehetnék. Először poénnak tűnt az egész, hiszen én életemben egy szál cigarettát sem szívtam el” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Kővágó.

„Én katona vagyok, teszem a dolgom, de ez kezdett már komolyra fordulni. Fel vagyok háborodva, mert nincs semmilyen ügy, az első cikket viszont már többen is átvették, ezért úgy éreztem, nekem is meg kell nyilvánulnom” – hansúlyozta. Kővágó megjegyezte azt is, hogy az ügyben nem neki kell szégyellnie magát, hanem annak, aki elindította ezt, és próbált a semmiből hírt csinálni. –Ez súlyos rágalmazás, ami bűncselekmény – mondta az esettel kapcsolatban.

Fotó: Pozsonyi Zita

Kapcsolódó cikkek