Szombaton megtartották a Tisza-tó átúszást és átevezést

Megosztás

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) és a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) közösen 2021-ben hívta életre az eseményt, amelyen akkor mintegy ezer induló vállalta, hogy átevezi vagy átússza Magyarország második legnagyobb állóvizét.

Az átevezők bármilyen kézzel hajtható vízi járművel – kajak, kenu, SUP, sárkányhajó – a strandtól indulva, egy Kiskörei fordulóval ugyanoda visszaérve nyolc kilométert teljesítettek. Azok, akik inkább az úszást választották, 3,6 kilométert tettek meg az Abádi-öbölben. A két útvonal nem keresztezte egymást, így akár mindkét kihívást teljesíthették a résztvevők – tájékoztatta az MKKSZ az MTI-t.

Idén közel ezer vállalkozó kedvű úszó és 250 hajóegység indult útnak Miklósa Erika, a Magyar Szent István-renddel kitüntetett, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas koloratúrszoprán operaénekesnő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Tisza-tó nagykövetasszonya indítására.

Fotó: Tisza-tó átevezés és átúszás Abádszalókon MTI/Mészáros János

Kapcsolódó cikkek