A tenni akarás jegyében ismét megalakult a jászberényi Fidesz-csoport

Megosztás

Ismét megalakult a jászberényi Fidesz-csoport, aminek feloszlatását még januárban kezdeményezte Pócs János jászsági képviselő, választókerületi elnök. A jászberényi Fidesz olyan szépen esett szét pár hónapja, ahogy az ellenzéki oldalon szokott előfordulni.

A jászberényi Fidesz az általa kierőszakolt időközi önkormányzati választáson rendkívül megszégyenítő vereséget szenvedett. Egyetlen egyéni jelöltje sem került be a testületbe, akik pedig a listáról bejutottak, azok sem feltétlenül a Fidesz hívei maradtak. A választás ugyanis nagy torzsalkodást váltott ki a helyi Fideszben, a fideszes testületi tagok nemigen akarták, de Pócs János erőltette azt. Így aztán nem véletlen, hogy a helyi vitákat és a csúfos vereséget követően Pócs úgy döntött, ezzel a vezetéssel és tagokkal vége a helyi Fidesznek.

Januárban ezt jelentette be:

A választók akaratát figyelembe véve kezdeményezem a jászberényi Fidesz csoport feloszlatását és újjászervezését!

Most azonban hét hónapnyi munka után sikerült összeverbuválnia egy új Fidesz-csoportot Pócsnak. Nyilván kell is ez, hiszen úgy érezhette, Fidesz nélkül nincs élet.

Ezt közölte:

“Újjászerveződött a Fidesz jászberényi alapszervezete. Fontos, hogy a tenni akarás jegyében sok olyan személy is mellénk állt, akik eddig nem voltak az aktív politikai élet szereplői. Ezek jegyében várunk és számítunk a jövőben is mindenkire.”

Hogy ki a vezető, kik a tagok, az egyelőre teljes titokban van, úgy látszik, Pócs nem tartotta érdemesnek a közvéleményt a személyekről tájékoztatni. A fotókon egy embert biztosan meg tudunk nevezni, hogy jelen volt az eseményen, ő pedig Piroska Miklós, a szolnoki Hetényi kórház főigazgatója.

Mint ismert, Piroska megyei közgyűlési elnök volt akkor, amikor Boldog István üzelmei a vád szerint folyhattak, illetve Boldog jobbkeze, F. Petra szintén a Boldog-ügyben érintett egyik vádlott volt az alelnöke. Most pedig mint a Hetényi kórház főigazgatójaként egyik vezető orvosát vitték el a rendőrök a munkahelyéről, hálapénz elfogadásával gyanúsítva meg az amúgy szolnoki díszpolgári címet is elnyert orvost.

Jelen volt még Kis-Némethné Király Éva, a helyi Trió FM rádió jeles munkatársa, aki szinte minden fideszes rendezvényen ott van.

Érdekesség ugyanakkor az is, hogy Pócs kezdeményezései milyen fordulatokat képesek produkálni.

Ugyancsak ő kezdeményezte ugyanis, hogy a megye vegye át az általa bukottnak minősített Malom-projekt megvalósítását.

Még 2022 januárjában jelentette be magabiztosan a közösségi oldalán, hogy:

“Kezdeményezem, hogy a bukott jászberényi malom projektet vegye át a megyei önkormányzat és kormányzati támogatással valósítsuk meg az építkezést! Az iparűzési adóbevételt pedig fordítsák Jászberény fejlesztésére!”

Nos, most ez a projekt is megbukott, hiszen egy sokak által csak mondvacsinált ürüggyel a megye máris kihátrált ebből a nagyszerű Pócs-féle kezdeményezésből…

Kapcsolódó cikkek