Fesztivált tartottak a szolnoki Ormos Imre parkban, de még milyet! – képekkel

Megosztás

Nem is csak simán zenés családi rendezvény, egyenesen fesztivál volt a szolnoki Ormos Imre parkban. A hangzatos nevű fesztiválra, amit úgy is hirdettek, hogy ez nagyot fog szólni, mi is kilátogattunk vasárnap délután.

A plakát szerint vasárnap délután négyig tartottak a pénteken megkezdődött, egyáltalán nem fideszes rendezvények, amin megjelent a szinte teljes fideszes vezérkar is. Ott volt – ahogy a közzétett fotókon felfedezni véltük – Szalay Ferenc, a Fidesz megyei elnöke, Vörös Miklós, a Fidesz-képviselői iroda igazgatója, Nagy Róbertné, a Fidesz-iroda vezetője, Hubai Imre, a megyei közgyűlés elnöke, Berkó Attila főispán úr, Fejér Andor alpolgármester, talán Botka János Hunor járási hivatalvezető, de még Barabás Botond színházigazgató is. Nem hiányozhatott természetesen Ligeti József (állítólag független) önkormányzati képviselő sem, ők szinte mind egy asztalnál élvezték a fesztivál nyújtotta élményeket.

Lapunk vasárnap, a 34 fokos melegben nézett rá a rendezvényre fél három után.

A tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta versszakot idézte a hangulat.

Torda Ferenc és zenekara becsülettel tolta a színpadon, ám a meghirdetett családi grillpartynak már a nyomát sem láttuk, nyilván régen kinyalták már a legkormosabb grillsütőt is a résztvevők

A sergőkön már egy gyermek sem élvezte a körbe-körbe száguldást, az egész parkban jó, ha ötvenen léteztek. Többen már pakoltak is.

Amúgy a pénteki napról készült fotók sem mutatnak nagyon sok résztvevőt.

A park amúgy volt már egy fideszes rendezvény helyszíne, mégpedig a városiból családivá apadt majálisnak.

A rendezvényt támogatta többek között a város, az NHSZ, az alföldhír.hu és az Auchan.

Bőven lehetett helyet találni az asztaloknál
A színpad előtt sem tolongtak
A légvár is üresen tátongott
Üres sergők
Szalay Ferenc polgármester mosolyt erőltetett az arcára. Fotó: Képviselői iroda Szolnok Facebook
Vajon mit lehetett azon a telefonon látni? Barabás Botond színházigazgató és Hubai Imre megyei közgyűlési elnök. Fotó: Képviselői iroda Szolnok Facebook
Mindenki nagyon heppi volt. Hubai Imre, Berkó Attila főispán, Fejér Andor alpolgármester és Szalay Ferenc. Fotó: Képviselői iroda Szolnok Facebook
Egy asztalnál a fideszesek Fotó: Képviselői iroda Szolnok Facebook

Kapcsolódó cikkek