Kirúgták a térfigyelőrendszer üzemeltetőjét, az új máris több kamerát kezdett telepíteni Mezőtúron

Megosztás

Elkeserítő rongálások történnek Mezőtúron, ezért felgyorsítják a kamerarendszer bővítését. Ráadásul kirúgták a rendszer előző üzemeltetőjét is, az új máris több kamerát kezdett telepíteni.

Az elmúlt időszakban ismét megnövekedett a rongálások száma Mezőtúron, ezért a város polgármestere kiemelten fontosnak tartja, hogy a város közterületein minél hamarabb, újabb kamerák kerüljenek kihelyezésre.

Szűcs Dániel ezek után beszámolt arról, hogy a térfigyelő kamerarendszer korábbi üzemeltetőjével felmondták a szerződést, mert nem voltak megelégedve a szolgáltatás minőségével.

Az új üzemeltetőt már megtalálták, aki a következő napokban több mint harminc térfigyelő kamera telepítését kezdi el.

Megjegyezte, minden sarokra ugyan nem lehet közterületi kamerát kihelyezni, azonban a város több – a rongálások és illegális szemétlerakó helyek tekintetében kritikus – pontján telepíteni fognak új kamerákat.

Az említetteken felül megkérte a rendőrséget és a polgárőrséget, hogy a közterületfelügyeleti osztállyal együttműködésben biztosítsanak fokozott helyszíni jelenlétet az érintett területeken.

Hozzátette, rendkívül nehéz a rongálók elleni küzdelem, hiszen sok esetben tudatosan eltakarják az arcukat, azokon a helyeken, ahol tudnak térfigyelő kamera jelenlétéről.

Pozitív hírként azonban elmondhatta, hogy a közelmúltban a Ligeti-tónál történt egyik rongálás tettesei már kézre kerültek.

Szomorúan állapította meg, hogy míg sokan azon dolgoznak, hogy a város fejlődjön és szépüljön, mások éppen ennek az ellenkezőjét szeretnék elérni. Gyakori jelenség, hogy sokan képesek a kihelyezett kukától néhány méterre eldobálni a szemetet.

Kapcsolódó cikkek