Kezdődik! Kedden indul a Tiszavirág Fesztivál

Megosztás

A szolnoki Tiszavirág Fesztivált, mely Közép-Magyarország legnagyobb ingyenes, kulturális rendezvénye, immár tizenhatodik alkalommal rendezik meg a város több pontján. A programsorozat 2023. június 20-án, kedd délelőtt kezdődik, és 24-én, szombat éjjel ér véget.

Bor, sajt, fellógatott színes esernyők, koncert hallgatás a fűben ülve, miközben a hatalmas gesztenyefák árnyékot adnak. Erről szól a nyár kezdetét jelző szolnoki Tiszavirág Fesztivál, mely tizenhatodjára is tökéletes programot nyújt az egész családnak, barátoknak, de remek helyszín randizáshoz is.

Június végén látható a tiszavirágzás (más néven kérészrajzás), ez az egyik apropója, hogy a fesztivált megrendezik a Tisza-parton, a Verseghy Gimnázium melletti parkban. Ez több, mint egy zenei fesztivál, mert bár lesznek színvonalas koncertek szolnoki, illetve Európa több országából érkező előadókkal, lehetőség nyílik borkóstolásra is Borházak utcája néven (a Tisza parkban a református templomtól – melyet fényfestéssel díszítenek majd – a Tisza Szállóig). Idén az ország minden tájáról összesen 35 pincészetet és pálinkaházat látnak majd vendégül. Emellett a Tiszai Hajósok terén („Maláta tér”) kézműves sör lesz kapható; a Park színpad kerekasztal beszélgetéseknek ad otthont; a filmkedvelőknek pedig élvezetes program lesz a Parkmozi. Végül pedig egész héten a Maláta tértől a Borházak utcájáig kézműves kirakodóvásár fogja odavonzani az érdeklődőket, valamint mindennap biztosítanak gyerekeknek is szórakoztató programokat.

Fotó: Tiszavirág Fesztivál/Kozma Mihály

Június 20-án este 18 órakor a Zöld kerekasztal – Gondolkodj globálisan – cselekedj lokálisan című előadásé lesz a színpad. Kifejezetten hasznos azoknak, akik kicsit zöldebben, környezetbarátabban kívánnak élni, csak nem tudják, hogy fogjanak neki. A KISS zenekar rajongóknak pedig kihagyhatatlan a 20.45-kor kezdődő KISS Forever Band koncertje. Két órával később pedig egy francia zenekar, a The Fat Bastard Gang Band szórakoztatja a bulizni vágyókat.

21-én szintén egy érdekes előadásnak ad otthont 18.00-kor a színpad, ez pedig a “Komolytalan borkóstoló” játékosan a professzionalitás felé – Kolozsvári Andrással. Érdemes meghallgatni, ha valakit érdekel a borászat vagy a borkóstolás. 21.30-kor a szolnoki Bajnai Marcell koncertje kezdőik, 22.45-kor pedig a szintén helyi Pandóra Projekt zenél majd.

22-én csütörtökön 17 órai kezdettel a Világzene – Ádám Jenő Zeneiskola növendékei és tanaráik előadásában koncert tűnik a legérdekesebbnek, ha már unalmasak a szokásos zenék, amiket a rádióban adnak, és valaki kíváncsi, milyen a zene a nagyvilágban. 21.30-tól pedig a francia Will Barber énekel nekünk.

Pénteken 18 órakor szó lesz egy interaktív előadás keretein belül a tiszavirágzásról és egyéb természeti kincsinkről (Tiszavirágzás és természeti értékeink), ami akár abban is hasznos lehet, hogy megtaláljuk a következő kirándulás helyszínét. Emellett az olasz zene szerelmeseinek megéri várni este fél tizenegyig, ugyanis akkor kezdődik a Mandalmarra koncertje. Éjfél előtt kicsivel egy a zenéjéről kevésbé híres ország együttese érkezik hozzánk, a cseh Kill the Dandies, így ha valakit érdekel, milyen dalokat hallgatnak Csehországban, érdemes megnézni őket.

Az utolsó napra, ha addig nem is tettük, érdemes lehet megnézni a kézműves vásárt. Ha esetleg nem is találunk semmit, vagy nem szeretnénk vásárolni, szétnézni mindenképp érdemes.

Szerző: Futás Csilla

Kapcsolódó cikkek