Lehúzott négy deci szeszt, majd sajtot és konzervet lopott a boltból a kenderesi férfi

Megosztás

A több rendbeli lopás elkövetése miatt kihallgatott gyanúsított most őrizetben várja a bíróság döntését a letartóztatásáról. A kenderesi férfi elfogása napján egy kisújszállási élelmiszerboltból fizetés nélkül távozott.

Egy 35 éves kenderesi lakos 2023. június 6-án a reggeli órákban egy kisújszállási élelmiszerboltba ment be – írja a police.hu. A vásárlótérben felbontott egy 4 dl-es szeszes italt, amit ott helyben el is fogyasztott. Ezt követően több, mint 15.000 forint értékben tonhalkonzerveket, trappista sajtot és egy fél literes vodkát rejtett a ruházatába, majd kisétált az üzletből.

A bolti dolgozók észlelték a bűncselekményt, ezért bejelentést tettek a rendőrségre. A rendőrök a biztonsági kamerafelvételek alapján gyorsan azonosították a jogsértőt, hiszen négy korábbi kenderesi lakásbetörés is az ő számlájára írható. A feltételezett elkövetőt előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. A lopási ügyeket a nyomozók egyesítették.

A nyomozó hatóság a terhelt őrizetbe vételéről határozott és előterjesztést tett letartóztatás indítványozására.

Kapcsolódó cikkek