Boldog Istvánban nagyon felment a pumpa, ahogy állítólag az ellenfél ünnepelt

Megosztás

Boldog István nem kímélte bejegyzésében az ellenfél csapatát, akikkel kapcsolatban azt írta: “a bunkó az bunkó”. Boldog István a Kétpó csapatában rúgja a labdát, az együttes a megye háromban játszik, nagyon kevés sikerélménnyel. Talán ez frusztrálta az egykori fideszes országgyűlési képviselőt.

Nagy balhét csinált abból Boldog István volt fideszes országgyűlési képviselő, hogy csapata otthoni pályán kikapott a Jászalsószentgyörgytől a megye hármas bajnokság utolsó fordulójában. Ezzel a bajnok az ellenfél csapata lett, megelőzve a nagy rivális Besenyszög és Berekfürdő csapatát.

Ám az egykori bakterből lett képviselő felháborodott azon, ahogy az ellenfél ünnepelt. Le is fotózott pár vizes flakont, amik az ellenfél kispadján maradtak.

Bejegyzésében közölte:

“Magyar labdarúgás, helyzetjelentés megye harmad osztály! Első három kép, bajnok csapat kispadja mérkőzés után‼️ Utolsó kép, utolsó előtti kispadja‼️ A kultúra nem jár együtt a bajnoki címmel”

Hozzátette (szó szerint közöljük mindenki hozzászólását):

“A gyerekek összeszedtek a pezsgős üveget a lelátó alól a szemetet és helyreállították a kerítést amit szétszakítottak! Ennyi! A bunkó az bunkó!”

A bejegyzésből óriási szócsata kerekedett, amibe jászalsószentgyörgyiek is beszálltak.

Egyiküknek azt írta válaszként Boldog az öltözőben uralkodó állapotok kapcsán:

“…arról nincs (neki fotója), miután a szertáros összepakolt mire odaértem. Lehet, hogy ott rendet hagytak ezt nem tudom, de a kispadon és a pályát takarítani kellett és a kerítést helyre állítani! Gondolom hasonlót utánunk nem tud mutatni amikor ott voltunk! Gratulálok a bajnoki címhez! Sajnálom, hogy az ősszel újra találkozunk ez azt jelenti a csapat hiába nyert nem alkalmas a magyar másodosztályra!”

A szentgyörgyi illető visszavágott:

“Sok sikert kívánok,de szerintem nem találkozunk,mi legyőztük a Tao milliókat, gondolom tudja mire gondolok…”

Jött Boldog:

“nem tudom, mi ugyanis 2014 óta nem kaptunk TAO támogatást!”

Boldog később beleszállt az önkormányzatba is, amit korábban sokáig ő vezetett:

“…mi egy alig 600 fős falu vagyunk ahol az önkormányzat megszűntetni szeretné a csapatot mégis vagyunk!”

Egy másik alsószentgyörgyi illető is szót kért:

“én további sok sikert szeretnék kívánni a csapatnak! Csak ne szapuljuk a másikat…szerintem ezen a 10 darab üres flakonon ne akadjunk fent! Ha a maguk csapata nyert volna nálunk meg a bajnokságot egy szavunk nem lett volna és hagytuk volna a csapatot nyugodtan ünnepelni!”

Boldog erre teljesen kikelt magából:

“nincs igaza! Mi nem hagyunk szemetet magunk után! A csapatnál ez kötelező! Az edző és én is külön figyelünk erre! Szerencsére a játékosainkat már figyelmeztetni se kell tudják rend a lelke mindennek!”

Beszállt a vitába Csányi Tamás (ex) játékvezető és ellenőr is:

“László Varga a vendég csapat edzője az egyik legnagyobb környezetvédő akit ismerek… és nem csak a neten… hanem a valóságban is irgalmatlan mennyiségű szemetet szed össze. Lehet ezt a csapatot szeretni vagy nem szeretni… de trehánynak és bunkónak soha. Van a posztnak hírértéke… nem szabad a hévnek/ ünneplésének elragadnia őket sem… Viszont legyünk emberek minden körülmény között. Bocsássunk meg nekik ma ezt. Ne felejtsük el… de nem embert öltek.”

Majd később maga Varga László, az alsószentgyörgyiek edzője is:

“hibáztunk elismerem, de a hibáinkból tudunk tanulni és jobbak lenni bármiben. Amíg én ott leszek a csapatnál kezeskedem hogy az idegenbeli meccseken ne forduljon ilyen elő”

Később azt írta, hogy:

“Én pakoltam be az összes flakont a környékről. Amúgy a héten legalább 200 db ot szedtem össze Szolnokon. Itt hibáztam mert nem mentem vissza összeszedni.”

Erre Boldog megint indulatba jött és a megyei labdarugó szövetségbe és a “balos” önkormányzatba is beleszállt:

“itt biztos nem szedte össze mert a helyi gyerekek szedték össze a pályáról a pezsgős dugókat, drótokat és a szemetet. A kerítést a rendezőnk állította helyre! A kultúra az nem jár együtt a bajnoki címmel! Mint ahogy a megyei labdarúgó szövetség is csak a legszegényebb csapatokat szórakoztatja a kötelező ellenőrzésekkel és amikor jelezzük, hogy az öltöző csak nálunk olyan amilyet elvárnak, csak mutogatnak a szakhatóságokra! Pedig ők köteleztek, hogy feleljünk meg az előírásoknak! Ja, hogy egy szponzor nélküli 600 fős faluból levő klub, hogy teljesíti az őket nem érdekli. Másokon meg nem kérik számon! Nem elég, hogy a balos önkormányzat 4 éve be akarja tiltani a focicsapatot még a szövetség se minket támogat akik minden előírásnak megfelelünk! Igaz itt nincs pénz játékosok fizetésére és csokoládéra a játékvezetőknek! Mi csak ásványvizet, tiszta öltözőt és biztonságot biztosítunk! Mindegy ahogy az elmúlt évtizedekben úgy ősztől is indulunk és végig csináljuk a bajnokságot, nem érdekel ki akarja megszüntetni helyben a focit és hogyan fújnak a játékvezetők! Mi egy jó társaság vagyunk egy igazi csapat! A foci nem csak a helyezéséről szól hanem a fiatalok neveléséről is! Köszönöm az edzőnknek és a játékosoknak! Júliusban találkozunk!”

A Kétpó a megye háromban 26 mérkőzésből 21-et elveszített. Kettőt megnyert, hármat döntetlenre hozott. Gólaránya 25-116 volt. Ezzel az eredménnyel az utolsó előtti helyen zártak.

Kapcsolódó cikkek