Ungár Péter szerint rossz stratégia, ha az ellenzék Brüsszeltől várja a megoldást

Megosztás

A Momentum Mozgalom kedden bejelentette, hogy kampányt indít azért, hogy az Európai Bizottság kösse az EU-s pénzek folyósítását a státusztörvény eltörléséhez és az ötven százalékos pedagógus béremeléshez. Ungár Péter, az LMP társelnöke Facebookon azt írja, hogy ezzel több problémája is van.

-Van elvi gondom is, mert nem gondolom, hogy bármilyen szinten szolgálná a magyar emberek érdekeit, ha nem kapjuk meg az uniós forrásokat. Sőt, így tényleg a világ legrosszabb üzletét köthetjük meg a német nagytőkével, mely keretében mi százmilliárdokat fizetünk az autógyáraknak, kiárusítjuk a természeti értékeinket, átírjuk a munka törvénykönyvét, majd még az uniós forrásnak nevezett kompenzációt is dacosan visszautasítjuk a dolgozók védelmére hivatkozva. Ezt tényleg imádni fogják Brüsszelben, erre mondják az ő szempontjukból, hogy win-win – írja bejegyzésében a politikus, aki azt is hangsúlyozza, hogy kritikája elsősorban gyakorlati a Momentum javaslatával szemben.

Ungár szerint egy ideje már visszatartja a forrásokat az EU, ennek ellenére, nem úgy tűnik, hogy bedőlt volna a Fidesz támogatottsága. Ami szerinte érthető, hiszen a kormány bő egy évtizede ezt a konfliktust erősíti, ennek mentén építette fel azt a szavazótáborát, ami négy kétharmadot hozott nekik. Bebetonozhatjuk mi is ezt a másik oldalról, csak nem értem, hogy miért járna ötödszörre más eredménnyel, teszi fel a kérdést.

-Másrészt, ha a Bizottsággal akarjuk elintéztetni a pedagógusok béremelését, azzal közvetett módon két dolgot mondunk magunkról. Egyrészt elismerjük a Fidesz azon érvelését, miszerint az Uniós pénzektől függ a pedagógusok fizetése, miközben ezt inkább cáfolni kéne. Ugyanis van elég pénz erre a magyar költségvetésben, csak a Fidesz másra költi, majd nevetséges kifogásokat keres. Amiket most az ellenzék is igazol. És végül: lassan leeshetne az ellenzéknek, hogy ha folyamatosan Brüsszelből várjuk a problémák megoldását, azzal közvetett módon azt üzenjük a választóknak, hogy az ellenzéki pártoktól aztán tényleg ne várjanak semmit, legfeljebb a postás szerepét tudjuk betölteni, zárja bejegyzését az LMP társelnöke.

Kapcsolódó cikkek