LMP: Az akkumulátorgyárak elpazarolják a vizünket

Megosztás

Ha megépülnek és működni kezdenek a kormány által tervezett akkumulátorgyárak, azok mintegy 15 százalékkal, évi 70 millió köbméterrel növelik meg az ország vízigényét.

Nem szabad a vízkincsünket az akkumulátorgyárakra fordítani, miközben az ország éghajlatát egyre aszályosabbá teszi a klímaváltozás – jelentette ki hétfői, online is követhető sajtótájékoztatóján Süveg Anna, az LMP szóvivője.

A politikus közölte: ha megépülnek és működni kezdenek a kormány által tervezett akkumulátorgyárak, azok mintegy 15 százalékkal, évi 70 millió köbméterrel növelik meg az ország vízigényét.

Elmondta: az LMP közérdekű adatigényléssel fordul a kormányhoz, hogy megtudja, mely akkumulátorgyártó cégekkel tárgyal és hova tervez üzemeket.

A párt a Debrecenbe építendő második gyár ellen is tiltakozik – jelentette ki, hozzátéve: demonstrációt terveznek a városban.

Közölte azt is: az LMP máig nem kapott információkat arról, hogyan látnák el ezen üzemeket szürkevízzel. Holott a kormány által a tervek készítésére megadott határidők már rég lejártak.

Süveg Anna szimbolikusnak ítélte, hogy a külgazdasági és külügyminiszter egy Armani pulóverben közölte a közösségi oldalán, hogy “egy napot utazik a magánrepülőjén” Kínába, ahol újabb akkumulátorgyárakról tárgyal. Az LMP szóvivője kijelentette: a kormánytól csak “zöldre festést” lehet várni.

Kapcsolódó cikkek