Fordulatos meccsen szerzett előnyt az Olajbányász

Megosztás

A Kecskemét még az utolsó negyedben is vezetett, de a hajrá a házigazdáé volt.

Szolnoki Olajbányász – Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 83-75 (18-18, 16-18, 21-23, 28-16)
Rájátszás, 5–8. helyért, 1. mérkőzés
Szolnok, Tiszaligeti Városi Sportcsarnok.

Az edzőváltáson átesett Szolnoki Olajbányász fogadta a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemétet a rájátszás helyosztóinak első körében.

Barnes kettesére öt vendég pont volt a válasz, majd a Szolnok legközelebb csak a második negyedben vezetett egy ideig (34-32). Erre is volt KTE-válasz.

A harmadik negyedet is 4-0-lal kezdte a KTE, de az Olaj is megrázta magát, így 42-42-nél utolérte riválisát. Előzni viszont nem tudott. Nem engedte sokkal közelebb ellenfelét a KTE: 55-59-ről következett az utolsó tíz perc.

Öt perc volt vissza a rendes játékidőből. Újra a Szolnok támadott, most Durham zárta azt triplával, így már a hazaiak vezettek. Sőt, ugyanő egy újabb hármast engedett el pontosan (73-69). Durham nem állt meg, újfent triplát jegyzett, majd Szubotics is, másfél perccel a vége előtt eldőlni látszott a mérkőzés. Rutinosan hozta le a hajrát a Szolnok, amely 83-75-re nyert.

A három győzelemig tartó párharc állása: 1-0 a Szolnoknak.

Forrás: bb1.hu

Kapcsolódó cikkek