Kellemetlen: a Fidesz magyar EU-biztosa véletlenül lehülyézte a többi EP-képviselőt

Megosztás

Pontosabban nem véletlenül hülyézte le, hanem véletlenül bekapcsolva maradt a mikrofonja, így ezt az egész világ hallotta úgy, hogy erről Várhelyi Olivér tudott volna. Több, mint ciki. Nem az első fideszes, akinél a bekapcsolva maradó mikrofon ilyen lebukást hoz.

Várhelyi Olivért az elmúlt időszakban sok bírálat érte, vizsgálatot is követeltek ellene, amelynek nyomán most az Európai Parlamentben faggatták. Többek közt azt rótták fel neki, hogy miért nem határolódik el erőteljesebben a boszniai szerb vezető, Milorad Dodik szakadár törekvéseivel szemben.

Most az Európai Parlament képviselői faggathatták Várhelyit, bárki tehetett fel neki kérdéseket. Úgy tűnik, a sorjázó kérdéseket elégelte meg Várhelyi, amikor egy, nem a nyilvánosságnak szánt elszólása kihallatszott a bekapcsolt mikrofon mellett is. A DK rakta ki az oldalára az a videót, amely szerint az egyik hozzá érkező kérdés megválaszolását követően azt mondta a többi EP-képviselőre utalva a meghallgatáson:

„hány hülye van még?”

A szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős fideszes uniós biztostól a Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy azonnal mondjon le, és mint írják, az esetről tájékoztatták az Európai Parlament és az Európai Bizottság elnökét is.

Kapcsolódó cikkek