Megszorítás: emelték az adókat Örményesen

Megosztás

Háromtized százalékkal emelték Örményesen a helyi iparűzési adó (HIPA) mértékét. Eddig ennek mértéke 1,7 százalék volt,  januártól viszont két százalékkal kell számolniuk az adózóknak. A HIPA alapesetben maximum 2 százalék lehet, de a járványhelyzet miatt egy rövid időre ezt 1 százalékban maximalizálták.

Ugyancsak emelkedett a kommunális adó is, ez ugyanis megduplázódott, évi ötezer forintról tízezerre nőtt a mértéke. Ezt egyébként 1999 óta nem emelték.

A településen nem hemzsegnek az iparűzési adót fizető cégek, így az önkormányzatnak ebből az adónemből nem éri el az évi 3 millió forintot a bevétele, de erre is nagy szükség van, hogy a település működőképes maradjon. A kormányzati kompenzáció ugyanis nem teljes mértékben fedezi a rezsiárakat.

Túrkevén korábban szintén bejelentették, hogy emelni kénytelenek a kommunális adón.

Kapcsolódó cikkek