Nem akart az élettársa lenni, megölte – a nő négy kiskorú gyereke az ablakon át menekült

Megosztás

Döbbenetes részletek derültek ki az év végén Jászladányon történt gyilkossággal kapcsolatban.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség emberölés bűntette miatt indítványozta annak a 35 éves jászladányi férfinek a letartóztatását, aki múlt péntek este egy kisebb és egy nagyobb késsel is több alkalommal megszúrta a régi élettársát, akivel szeretett volna újra kapcsolatot létesíteni, azonban a nő ezt nem akarta. A bántalmazás következtében a nő a helyszínen életét vesztette.

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi tavaly nyáron szabadult a korábbi büntetéséből, ami után újra felvette a kapcsolatot a régi élettársával, próbált ismét viszonyt kezdeni vele, azonban a nő a férfi erőszakos természete miatt ezt nem kívánta, melyet a férfi nem tudott elfogadni.

A férfi ezt követően, 2022. december 30-án, 20 óra körüli időben ismét megjelent a nő jászladányi családi házánál, és kérte a nőt, hogy engedje be, aki azonban távozásra szólította fel a férfit.  A férfi emiatt ingerült lett, benyomta a konyhába nyíló ablakot, és az ablakon keresztül bemászott a házba, majd a nő szobájába, és a zsebéből elővett egy 7 centiméter pengehosszúságú kést, mellyel több alkalommal megszúrta a nő arcát és felső testét.

Ekkor a nő – házban tartózkodó – négy kiskorú gyermeke kimászott az ablakon és egy rokonukhoz menekült.

A férfi ezután kiment a konyhába és magához vett egy körülbelül 25 centiméter pengehosszúságú kést, visszament a szobába és nyakon szúrta vele a nőt, aki a helyszínen életét vesztette.

A férfi a nő helyszínre érkező rokonainak sem volt hajlandó kinyitni az ajtót, a késsel a kezében azzal fenyegetőzött, hogy ha bemennek a házba, őket is leszúrja. Végül a rendőrség elfogta a férfit, miután sikerült a ház bejárati ajtaját betörni.

A  főügyészség az indítványában hivatkozott arra, hogy  az erőszakos cselekmények miatt korábban már  többszörösen büntetett előéletű férfivel szemben a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára figyelemmel is (5-15 évig terjedő szabadságvesztés büntetés) megalapozottan feltehető, hogy az eljárásban szabadlábon hagyása esetén elérhetetlenné válna, megszökne, vagy elrejtőzne a nyomozó hatóság elől.

A főügyészség továbbá a megalapozottnak látta a férfivel szemben a bűnismétlés veszélyét is, mivel ez újabb bűncselekményt röviddel a szabadulását követően, erőszakos többszörös visszaesőként követte el.

Az ügyben a Szolnoki Járásbíróság január 2-án elrendelte a férfi letartóztatását, melyet a férfi és a védője is tudomásul vett, az végleges, közölte dr. Ocsovai Ágnes, főügyészségi ügyész, helyettes sajtószóvivő (Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség).

Az esetet a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság alapján korábban megírtuk.

Kapcsolódó cikkek