A magyar gyermekek döntő többségét már bántalmazták iskolában

Megosztás

Egy kutatás szerint megközelítőleg 85%-át. Ez borzalmasan nagy arány.

Aggasztó eredményeket mutat az a kutatás, amelyet a Medián készített a 12-20 éves fiatalok között az UNICEF megbízásából. Ebből kiderült ugyanis, hogy a magyar diákok több mint fele, 66 százaléka arról számolt be, hogy az iskolában rendszeresen éri vagy érte fizikai, lelki vagy verbális erőszak. Az erről beszámoló fiatalok felének naponta kell vagy kellett átélnie a bántalmazást. A felmérés szerint a magyar fiatalok 85 százalékát bántalmazták már valamilyen formában legalább egyszer az iskolában.

Az elkövetők a legtöbbször, az esetek 58 százalékában osztálytársak, más diákok, de az esetek 21 százalékában a tanár is bántalmazóként lépett föl. Minden harmadik bántalmazott gyerekkel előfordult már, hogy a napi szintű iskolai zaklatás miatt nem ment be az óráira. A felmérés eredményei alapján az iskolai zaklatásban érintettek fele kisiskolásként, 6 és 10 éves kora között tapasztalt először bántalmazást az iskolában.

A fizikai erőszakon túl ebbe bele kell érteni a lelki bántalmazás formáit is, mint például egy közös programból való kizárás, teljes kiközösítés vagy a verbális agresszió. Minden második iskolában bántalmazott gyerek zaklatása az online térben is folytatódik. Az online térben zajló megalázás, gúnyolódás a lányok körében elterjedtebb, mint a fiúknál és az sem ritka, hogy a bántalmazott nem is ismeri vagy nem tudja beazonosítani az elkövetőt. Erről a válaszadók 23 százaléka számolt be. (via 444.hu)

Kapcsolódó cikkek