Már a fővárosban is akkora az apátia, hogy rendkívül alacsony választási kedv mellett az ellenzék két helyen is veszített

Megosztás

Áprilisban a fővárosban nagy fölénnyel győzött az ellenzék, vidéken szinte esélye sem volt. Most jó, ha a választók harmada elment szavazni, így a háromból csak egy helyen nyert ellenzéki jelölt. Teljes a pangás.

A közös ellenzék jelöltje, Vasvári László jelentős fölénnyel nyerte az időközi képviselőválasztást a főváros IV. Kerületében. Másik két budapesti kerületben viszont a Fidesz szerzett meg egy-egy eddig ellenzéki képviselői helyet.

Az áprilisi parlamenti választáson is együtt szereplő MSZP, Párbeszéd, LMP, Momentum, Jobbik és DK közös jelöltjeként indult az újpesti időközi önkormányzati egyéni képviselőválasztáson Vasvári László, és vasárnap a voksoláson győzött is:

a szavazatok 47,7 százalékát szerezte meg, ezzel maga mögé utasította a csak 40,7 százalékot szerző kormánypárti jelöltet, Drabant Fruzsinát.

Ezzel a győzelemmel azonban a fővárosban egyedül maradt Vasvári, mivel másik két kerületben, ahol időközi képviselőválasztást tartottak, mindkét helyen a kormánypárti jelölt győzött. A Fidesz-KDNP jelölte a Józsefvárosban és a szomszédos Erzsébetvárosban is egy-egy korábban DK-s helyet szerzett meg a testületekben.

Karácsony Gergely főpolgármester ezekre az eredményekre úgy reagált: “Csalódást keltő eredmény, kár lenne tagadni, nem is szabad és nincs is mit szépíteni ezen.” Úgy értékelt, nem vezet sehova az az ellenzéki hozzáállás, hogy „ha a Fideszt nem tudjuk legyőzni, hát győzzük le egymást”. Szerinte “a választók megüzenték: ébresztő! (Hvg)

Kapcsolódó cikkek