A 102 éves Ilonka néni kertjét a szomszédos óvoda apróságai gondozzák

Megosztás

Abony város hivatalos oldalán egy igazán szívmelengető történetet olvashatunk a szépkorú Ilonka néniről és a Szivárvány Óvoda segítőkész apróságairól.

A város egyik legidősebb polgára, Bede Istvánné Ilonka néni idén februárban ünnepelte 102. születésnapját. Kertes háza a helyi óvodával szemben található, de sajnos ő maga már nem tudja ellátni a ház körüli teendőket.

Az gyerekek és az óvónők egy nyertes pályázatnak köszönhetően -a falusi konyhakert mintájára- művelik a magaságyasok apró földterületeit az intézmény kerítésein belül. “Mindezek mellett szívünkön viseljük egy, az óvodánkon kívül eső kert gondozását, mely intézményünk szomszédságában található” – számolt be róla Mucsi Patrícia, óvodapedagógus.

Bede Istvánné Ilonka néni

“Tulajdonosa egy 102 éves néni, aki nem tudja már az egyébként gyönyörű, gyümölcsfákkal tarkított kertjét ellátni, ezért arra gondoltunk, hogy a gyermekekkel szívesen gondoskodnánk arról, hogy a kertje továbbra is szép, rendezett legyen.”

Az óvónő elmondta, hogy szülői támogatással sikerült a megművelendő földterületet felrotálni, ültetésre előkészíteni. A karbantartók segítségével felosztották a területet, táblácskákkal jelölték, hogy ki, hol serénykedhet, így minden óvodai csoport megkezdhette az őszi veteményezést. Az óvodakert programon keresztül kapott ősszel is ültethető, valamint a szülői felajánlások révén érkező magokat, fokhagymát, retket, répát, petrezselymet veteményezték el, ezen felül többféle virághagymát és szamócát palántáztak.

Minden nap látogatjuk a kertet, gondosan locsolgatjuk, figyelgetjük a növények fejlődését a gyermekekkel. A kertet szinte körbe öleli a szőlő, ami különleges hangulatot teremt még ilyenkor, a szüret után is a gyermekek számára. De említésre méltó a diófa, ami alkalmat adott arra, hogy kipróbálják és megismerjék a dióverést, amivel ezelőtt sokan még nem is találkoztak.

képek forrása: Abony város hivatalos oldala

Kapcsolódó cikkek